Capital Economics: Orbán pénzügyi válságba taszíthatja az országot
A londoni elemző cég fejlődő piacokkal foglalkozó szakértője, David Oxley az IMF tárgyalások leállásával kapcsolatban úgy fogalmaz: ez is újabb jel arra, hogy a Fidesz kormány a populista politikát választja a fiskális fegyelem és a reformok helyett. A Capital Economics szakértője a Bloomberg tudósítása szerint veszélyes játéknak nevezi a kormány taktikáját.
Oxley úgy látja: a kormány kockázatos utat választott azzal, hogy elfordult az IMF-től, és bár a döntés közvetlen hatásai minimálisak, hosszú távon komoly finanszírozási gondokat okozhat a helyzet. Az elemző szerint legjobb esetben Magyarországon újabb tőkepiaci hullámvasút kezdődik a következő hetekben, legrosszabb esetben viszont pénzügyi válság elé néz az ország.
A Société Général (SocGen)elemzői egy a befektetőknek küldött kommentárban arra figyelmeztetnek: Magyarország és az IMF együttműködése került veszélybe azáltal, hogy a hétvégén megszakadtak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.
Ma reggel a forint kissé erősített és a 290-es szint alatt maradt az euróval szemben. Elemzők elmondták: a forint tovább gyengülhet, akár 300-310 forint/euró szintig, de sok múlik azon, hogy mire jut a magyar kormány az IMF-fel. A forinthoz hasonlóan stabilizálódtak a főbb térségbeli devizák is: egy euró 25,2930 cseh koronát ért, hétfőn későn 25,2970 koronát. Varsóban 4,1296 zlotyt adtak egy euróért, hétfőn 4,1240 zlotyt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,89 pontos emelkedéssel, 22.023,27 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,82 százalékkal erősödött. Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a pozitív várakozást erősíti, hogy optimistábbá vált a nemzetközi piaci hangulat. Az amerikai tőzsdeindexek enyhe emelkedéssel zárták a hétfői kereskedést, és az ázsiai tőzsdék is felfelé vették az irányt.
A bankadó mértéke és a nemzeti eszközkezelővel kapcsolatos kérdéseken túl más, komoly oka is lehetett, hogy megszakadtak a tárgyalások a kormány és a Nemzetközi Valutaalap, valamint az Európai Bizottság delegációi között – mondták el az ilyen tárgyalások menetét ismerő szakemberek a Világgazdaságnak. Bár a részletek kapcsán mindenki csak találgat, lapunknak sokan úgy fogalmaztak: gondot okozhat, hogy a jelenlegi kormányzati tárgyalók „nem beszélik az IMF nyelvét”.