A Bernanke-Trichet párharcra figyel a világ
Az amerikai Fed szerint ugyanis a gazdaság ismét gyengülő pályára került (a Fed a legutolsó döntésén újabb, igaz kis volumenű jegybanki eszközvásárlás felett tört pálcát), míg az EKB már látja az élénkülés jeleit Európában, sőt az exit-stratégiákon, azaz a korábbi gazdaságösztönző lépések és pénzpumpa visszavonásán és leállításán gondolkodik.
Valószínűleg konkrét döntés nem születik majd a tanácskozáson, egy ilyen akciótervet minden bizonnyal újabb sokk hatások (például. ázsiai lassulás vagy krach-hullám Amerikában, Európában) kényszeríthetnének ki.
Ebből a szempontból talán fontos lehet a délután megjelenő amerikai GDP felülvizsgált adat. Az első 2,4 százalékos számhoz képest a konszenzus szerint 1,4 százalékra módosulhat a növekedés, míg az általában igen jó információkkal rendelkező Goldman Sachs 1,1 százalékot vár.
Az ázsiai tőzsdék többségében megtartották tegnapi szintjüket, ami részben továbbra is annak a várakozásnak köszönhető, hogy a japán jegybank előbb-utóbb beavatkozik a jen piacán, hogy megakadályozza a japán deviza további felértékelődését


