Devizahitele van? Nézze meg mire számíthat!
Ezt követően pénteken már 211 forinton is adták-vették a frankot a bankközi devizapiacon, s megközelítette a 212-es szintet is. Az elemzők szerint ugyanakkor további túl nagy elmozdulás nyár végéig már nem valószínű az alpesi ország fizetőeszközének árfolyamában. Augusztus végéig a 205–215 forintos sávban mozogva látja reálisnak a svájci frank jegyzési árát az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A pillanatnyi devizaárfolyamokat itt megtekintheti!
Buró Szilárd szerint az uniós deviza erősödésével kialakult 1,31 frankos euróárfolyam nem okozott meglepetést, sőt, az még akár 1,34-ig is elmehet. Az elmúlt napokban azonban a forint is gyengült a közös európai fizetőeszközzel szemben, s mindezek eredője hozta a 212 forintot irányozó frankárfolyamot. Egyes piaci vélemények a svájci jegybank „kezét” sejtik az erősödésben, ám ennek ellentmond az a tény, hogy az alpesi központi bank még a nyár elején bejelentette: kiszáll a piacról, azaz nem kíván mindenáron beavatkozni devizája sorsába.
Buró Szilárd mindenesetre nem számít a frank tartósabb izmosodására a forinttal szemben. Ugyanakkor úgy véli, hogy a múlt hét végén bekövetkezett forintgyengélkedés után ezen a héten magához térhet némileg a hazai fizetőeszköz nemcsak a frankkal, de akár az euróval szemben is. Őszig az elemző legfeljebb 288-289 forintos eurójegyzésárral számol, de nem számít arra, hogy az árfolyam átlépné a 290-es határt. A svájci frank esetében Buró Szilárd tartósabbnak látja a 215 forint alatti szintet.


