Stagnál a kártyapiac
Márpedig a piaci szereplőknek lenne mit behozni, hiszen tavaly derekasan lefékezett a hazai hitelkártyapiac: a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint 2009-ben bő 230 ezerrel, alig több mint másfél millióra csökkent az itthon használatban lévő hitelkártyák száma, a forgalom pedig 4,3 százalékkal, 324 milliárd forintra apadt.
Az Erste Banknál közöltek szerint náluk már az első fél évben növekedett a hitelkártya-igénylés, ennek eredményeként az új kibocsátások száma meghaladja a felbontott szerződésekét. A CIB Banknál pedig nincs különösebb változás sem a plasztikok darabszámában, sem a kereslet alakulását illetően, ám ez utóbbinál – tették hozzá – a karácsonyi ünnepek előtti időszakban megszokott a nagyobb felfutás.
A hitelkeretek kihasználtsága ugyanakkor – árulták el a CIB-nél – az év eleje óta folyamatosan nő. Ennek pedig két oka lehet: egyrészt a válság miatt egyre többen kényszerülnek arra, hogy a keretjellegű hiteleiket is igénybe vegyék a mindennapi megélhetéshez, másrészt pedig a CIB-nél kifejezetten megéri kihasználni a keretet, hiszen a vásárlások után jóváírás történik a számlán.
A keresletösztönző, promóciós ajánlatokkal persze a CIB nincs egyedül. Az FHB Kereskedelmi Bank például az első éves kártyadíj felét engedi el új plasztik igénylésekor, a hitelkártyapiacon különösen aktív Citibank pedig megújította tavalyi akcióját. Ennek lényege, hogy ingyen retúr repülőjegyet kap ajándékba minden olyan ügyfél, aki a május 1. és augusztus 31. közötti időszakban új Malév-Citibank hitelkártyát igényel, és aktiválja azt, valamint ha új hitelkártyájával október végéig legalább 15 ezer forint értékben költ. Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatójának tájékoztatása szerint az akció célja az új igénylések ösztönzése.
Bár a bankok mindent megtesznek azért, hogy az arra érdemes ügyfelek igénylései emelkedjenek, a hitelkártyák árazásában nem igazán látszik elmozdulás: ha az ügyfél túllépi az általában 45 napos kamatmentes időszakot, akkor évi 35 százalék környéki kamattal és akár 40-50 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (THM) kell számolnia.
Újabb PayPass változat
A siófoki Coke Clubon már igényelhető Magyarország első érintés nélküli, feltöltős bankkártyája, a Coke Club Maestro PayPass. Az OTP Bank 2009 őszén vezette be első PayPass betéti bankkártyáját, amelyet nagyjából 14 ezer birtokos használ. VG


