Pénz- és tőkepiac

A várva-várt kitörés?

Az amerikai részvénypiac hétfőn végre kitörte a hónapok óta oldalazó sávot, és folytatta a hó elejétől induló száguldást. Minden index 1% fölötti hozamot ért el, melyet két jó hír is támogatott.

Szerző: Tradenet Global

Az egyik egy hivatalos jelentés volt, mely szerint az utóbbi évtizedek legsúlyosabb válsága már 2009 júniusban véget ért. A másik jó hír a British Petrol mexikói-öbölbeli olajszivárgásának megszüntetése volt.

Obama elnök beszédében Kínát kritizálta a valutájuk erősödésének mesterséges visszafojtásáért, mivel ezáltal az ország méltánytalan kereskedelmi előnyökhöz jut. Az elnök megfeledkezni látszik arról, hogy az Egyesült Államok is csak a devizapiac és értékpapírpiac folyamatos manipulációjával kerülte el a még súlyosabb válságot.

A Dow Jones +1.37%-kal 10 754 pontra, az S&P500 index +1.52%-kal 1143 pontra, a NASDAQ pedig +1.74%-kal 2356 pontra került. A New York-i forgalma kevéssel egymilliárd alatt maradt.

A keddi kereskedés nyitása előtt ingatlanpiaci híreket kapunk, és ez érdekes nyitáshoz vezethet. A mai nap mégis leginkább a délutáni kamatbejelentésről, az azt megelőző kivárásról majd az azt követő sürgölődésről szól.

 
S&P 500 (SPY)

Az index már a kereskedés nyitásakor erőteljes mozgást végzett, kitörte a sávtetőt, és május 18 óta nem látott csúcsra került. Az eladók egész nap lapítottak, ilyen határozott kitörés mellett nem lett volna esélyük az árak mérséklésére. A széles piacot leképező index így a hónap eleje óta már +5.7%-ot drágult.

Az index végre kitörte az oldalazó kereskedési sávot, melybe június eleje óta szorult. Két lehetőség áll előttünk. A kitörés érvénytelennek bizonyulhat, és ahogy július elején is tette, visszatérhet a frissen elhagyott sávba. A másik lehetőség az, hogy az index magasabbra tör és bizonyítja a kitörés érvényességét, és újabb emelkedő pályába kezd, ami hónapokig is eltarthat.

Az index +1.52% mozgással zárt 1143 ponton.

NASDAQ (QQQQ)

A NASDAQ továbbra is a tőzsde iránytűje és húzóereje. Ezt a szerepet tegnap elsősorban az Apple teljesítményének köszönheti, ami új történelmi csúcsra került.

Mostanra az index túlerőltetettnek tűnik, és a további növekedés előtt korrekcióra lenne szükség. Az ETF 49 pontos területe tűnik a következő ellenállási szintnek.

Az index +1.74% mozgással zárt 2356 ponton.

Félvezetők ($SOX)

Az index elérte az EMA50 indikátor 335-ös értékét. A tegnapi erőteljes száguldás ellenére ez az ágazat lemaradt a piactól, és eddig nem volt képes látványos kitörésre.

A szektor +0.53% mozgással 336.12 ponton zárt.

Bankok ($BKX)

A bankszektor tegnapi emelkedésével közel került ahhoz, hogy erőteljesen kitörje a 48 pontos szintet. Amennyiben ez megtörténik, valószínűleg kijelenthetjük, hogy a csökkenő trend véget ért, és ismét magasabb elvárásokkal nézhetünk az ágazatra.

Az index +2.26% mozgással 47.90 ponton zárt.

Biotech ($BTK)

Az index kitörte az április óta rá jellemző kereskedési sávot, és 1130 pont fölött kapaszkodott meg. Az index jó formában van, hogy folytassa emelkedését, a következő céltartomány az 1180-1200 pont környéki ellenállási szint.

A szektor +1.56% mozgással 1169 ponton zárt.

Obama Dow Jones EMA50 spy Nasdaq ETF
Kapcsolódó cikkek