Pénz- és tőkepiac

Egy kalap alá kerültünk Szerbiával és Romániával

A Bloomberg elemzése szerint Szerbiának, Romániának, és Magyarországnak gondot jelent az adósság finanszírozása.

Június eleje óta huszonöt államkötvény aukciót rendeztek Szerbiában, ezek közül hat volt sikertelen. Románia a júliusban elindított megszorító program óta a négy aukció közül egyik során sem volt képes értékesíteni állampapírjait, további tíz, korábbi akció során pedig csak részben kelt el a felkínált adósságmennyiség. Magyarországon a múlt heti aukció sikertelen volt, bár ma sikeres napot zárt az ÁKK.

Elisabeth Gruie, a BNP Paribas fejlődő piaci elemzője a Bloombergnek úgy nyilatkozott: a három ország ugyanazokkal a makrogazdasági gondokkal küzd, amelyek az IMF pénzügyi ernyője alá kényszerítették ezeket az államokat. A költségvetési hiányszintek miatt a három említett ország adósságfinanszírozási igénye magasabb, mint a régió más államaié.

Timothy Ash, az RBS szakértője hozzátette, hogy a hozamok növekedése a befektetők bizalmának csökkenését jelzi. Magyarország Ash szerint mélyen gyökerező problémákkal küzd, köztük a túlméretezett közszférával, valamint a külső adósságállománnyal, amelynek szintje magasabb, mint Romániáé vagy Szerbiáé. Emellett a befektetőknek le kell győzniük a magyar kormány korábbi nyilatkozataiból adódó idegességüket – vélte Gabriel Sterne, a londoni Exotix elemzője.

Románia Szerbia adósságfinanszírozás Magyarország államkötvény aukció elemző ÁKK
Kapcsolódó cikkek