BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb a lakossági devizabetét

A gazdasági válság előtti szintre esett vissza az állomány 2010 júliusában

Az utóbbi hónapokban drasztikus mértékben csökkent a lakossági devizabetétek állománya Magyarországon, amely – a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikája szerint – az idei év márciusában érte el közel 1440 milliárd forintos csúcspontját. A magánszemélyek birtokában lévő devizabetétek volumene azóta folyamatosan csökken: kevesebb mint fél év alatt mintegy 8 százalékot zuhant, júliusban pedig visszaesett a 2008-as szintre – ez az előző év referencia-időszakához képest közel 2 milliárd forintos állománycsökkenést jelent.

A gazdasági válság óta a hazai devizapiacon az árfolyamok alakulásában a szokásosnál nagyobb mértékű volatilitás figyelhető meg. A befektetők a devizabetéteket jellemzően árfolyam-spekuláció miatt tartják, és jóval kevesebben vannak azok, akik vésztartalékot képeznek arra az esetre, ha a forint árfolyamában váratlan zuhanás következne be.

Habár az utóbbi időszakban a devizaadósok a folyamatosan gyengülő forint miatt egyre nehezebben képesek visszafizetni a hiteleiket, a devizabetétesek szempontjából az árfolyam igen kedvezően alakult az utóbbi időszakban: a spekulatív befektetők szép összegeket profitáltak abból, hogy devizaalapú betétekbe fektették a pénzüket.

Annak érdekében, hogy megtakarításra ösztönözzék a lakosságot, számos bank kedvező kamattal, számlavezetési és átváltási kedvezményekkel, különböző – 2, 3, 6 és 12 hónapos – futamidőre és különböző összegekben kínálja akciós devizabetét-kondícióit: az euróalapú lekötött betétekre többek között az FHB, az OTP, az Erste és az UniCredit is 3 százalékos kamatot ígér.

A lakosság megtakarítási hajlandóságát azonban nagyban befolyásolja a bizonytalan gazdasági környezet, az alacsony jegybanki alapkamatok szintje, valamint a kormányzati válságkezelési politika – mindezek rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magánszemélyek befektetési kedvére. Ennek ellenére a piaci hangulat az utóbbi időben alapvetően optimista volt, hiszen a magyar gazdaság a szakértői előrejelzésekhez képest korábban, már 2010 elején kilépett a recesszió állapotából, és az Equilor elemzői szerint mára növekedési pályára állt. A magyar konjunktúra elsősorban a külgazdasági döntéshozóktól függ, ez számottevően befolyásolja a forint árfolyamát, ezen keresztül pedig a lakosság devizabetét-állományának volumenét.

Az utóbbi öt hónapban sem a forint-, sem a devizabetétek állománya nem emelkedett, annak ellenére, hogy a második negyedév forintgyengülése után a hazai deviza kurzusában enyhe megnyugvás következett be a nyári időszakban. A magyar fizetőeszköz jelentősebb erősödését akadályozták a világgazdasági kilátásokkal kapcsolatos nemzetközi tőkepiaci aggodalmak is. Az Equilor szakértői konszenzusa a kamatemelés kezdetét 2011 első felére várja, ez ösztönzőleg hathat a magánszemélyek befektetési kedvére, és megállíthatja a meredeken csökkenő trendet.

Az Equilor elemzőinek várakozása szerint az őszi önkormányzati választások után rövid távon megnyugvás következhet a forint piacán, de az ősz egészét tekintve nem várható látványos erősödés. VG




Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.