BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esésben az ázsiai indexek: nagyon csúszott a Samsung

Eséssel indultak a vezető ázsiai indexek, amelyet elsősorban a Samsung vártnál egyngébb negyedéves jelentése befolyásolt. Az ázsiai kötvények csődkockázata is csúcsokat döntögetett, míg Európában továbbra is a magyar kormánylépések borzolják a kedélyeket.

Többnyire estek az ázsiai indexek a reggeli kereskedésben, amelyre számottevő hatással volt a Samsung Electronics vártnál gyengébb negyedik negyedéves gyorsjelentése, ami az európai kereslet visszaesését vetítheti előre szórakoztató elektronika területén (főleg a sík képcsöves televíziók és memória modulok voltak érintettek).

A Samsung árbevételének 90 százaléka származik exportból, amiből az európai export 30 százalékot tesz ki. Mindazonáltal a piaci szereplők növekvő profittal számolnak 2011-ben a világ legnagyobb TV, memória modul és likvid-kristály-képernyő gyártójánál, főleg az okostelefonok és az internettel összekötött televíziók feltehetően nagyobb volumenű értékesítésének köszönhetően.

Az ázsiai kötvények csődkockázata 1 havi csúcsra tört, miközben Európa periférikus államainak kockázati felára szintén emelkedőben van.

Kedvező munkaerőpiaci adatokat várnak az amerikai befektetők a mai napon megjelenő jelentésben. Az adat a szerdai magánszektorbeli foglalkoztatottsági adat tükrében lehet érdekes (szerdán kijövő számok alapján decemberben rekord mértékben nőtt a magánszektorbeli foglalkoztatottak száma).

Orbán Viktor csütörtökön megerősítette, hogy a költségvetési deficit 3,8 százalék alatt marad 2010-ben (a korábbi tervek 3,9 százalékról szóltak), ugyanakkor nem mondott többet a részletekkel kapcsolatban. (A végső számokat 2011 februárjában vagy márciusában publikálják.) A
miniszterelnök hozzátette, hogy Magyarország új alkotmánya a jövőben biztosítja a limit betartását a költségvetési deficit és a bruttó államadósság tekintetében.

Európai Uniós források szerint az EU eljárást indíthat Magyarországgal szemben a telekommunikációs szektorra kivetett extra adók miatt, mivel azok sértik az európai jogszabályokat. Véleményünk szerint a kormány kitart a korábbi tervei mellett még abban az esetben is, ha eljárás indul országunk ellen (hosszú évekre lehet szükség a tényleges döntések meghozatalához).

Az állam ugyanakkor szigoríthatja a telekommunikációs vállalatok szabályozását, válaszul az eltörölni tervezett extra adókra, amely a Magyar Telekom pénzáramlását másféle perspektívából nyirbálhatja meg. Összességében nem várunk jelentős változást a közeljövőben a kialakult helyzettel kapcsolatban, de még így is vonzóak lehetnek az MTelekom részvények, mert a legolcsóbb telekommunikációs papírnak számítanak a közép-kelet-európai régióban EV/EBITDA, P/E és P/CF alapon.

Továbbá a Deutsche Telekom nyilvános ajánlattételével kapcsolatos spekulációk is felerősödhetnek (jelenleg 60 százalékos tulajdonhányaddal rendelkezik a német vállalat). A részvényenkénti könyv szerinti érték 516 forint, míg a forgalommal súlyozott átlag 680 forint körül alakul, amely az ajánlati ár alsó határa. Amennyiben létrejön a felvásárlás, 20 százalékos emelkedés következhet be. Mindez természetesen attól függ, hogy a külföldi nagy intézményi szereplők mennyire tartják lehetségesnek ezt a forgatókönyvet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.