BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a "vételi pánikon"? Negatív korrekció jöhet a piacokon

Élénkült a részvénypiac forgalma az elmúlt héten, és - a gyógyszergyártók kivételével - erősödtek a főbb részvények. A hazai tőzsde egyértelműen felülteljesítő volt.

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22.972,18 ponton zárt pénteken, 583 ponttal, 2,6 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál. A heti forgalom 104,3 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 73,9 milliárd forint értékben születtek üzletek. A napi forgalmak a héten 20 milliárd forint fölött alakultak (tavaly az éves átlag 22,1 milliárd volt), leszámítva a hétfői 6,7 milliárdos adásvételt, utóbbi az amerikai piacok aznapi zárva tartásának következménye.

A magyar piac a több heti pangás után a múlt héten nagy lendületet vett, és az index átvitte a 200 napos mozgóátlagot, valamint a 22 700 környékén tornyosuló ellenállást is - emelte ki heti összefoglalójában a CIB Bank. A vezető papírok közül az OTP és a Mol tudott számottevően erősödni. Az OTP mozgása különösen figyelemreméltó, hisz a papír végre kitört az őt november óta fogva tartó sávból - jegyzik meg az elemzésben, hozzátéve, hogy az erősödés valószínűleg a jobb belföldi fiskális kilátásoknak és az erősödő forintnak is köszönhető.

A forint euróval szembeni árfolyama 272 körüli értékeken is járt a hét közepén, pénteken azonban kissé gyengült a forint a jegybank hétfői kamatdöntésével kapcsolatos bizonytalanság miatt.

Az alapkamat alakulásával kapcsolatos elemzői várakozásokról itt olvashat

A piaci szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a részvénypiacok "túlvettek", az év eleje óta a főbb európai tőzsdeindexek átlagban 10 százalékot emelkedtek, az amerikai mutatók pedig ennél is nagyobb mértékben, közel 15 százalékkal erősödtek. A piaci optimizmus azonban bármikor megtörhet, rövid távon inkább negatív korrekciót jósolnak.

Nemzetközi kitekintés

A nemzetközi vezető piacok a héten nem tudtak már tovább emelkedni, az USA vállalati gyorsjelentéseket rendre profit realizálások követik már a várakozásoknak megfelelően - írja a Raiffeisen heti részvénypiaci hírlevele. Rövid távon lényegesen nagyobbak a lefelé mutató kockázatok és több, mint időszerű és valószínű egy egészséges konszolidáció a piacon. A piac túlvettsége technikai szempontból és egyéb a piaci optimizmust mérő adatok továbbra is extrém tartományban vannak. Mindez pedig lokális piaci csúcsok környékén szokott jellemző lenni. Ráadásul az S&P 500-ban az 1300-as szint masszív technikai ellenállás is egyben. Akinek van long pozíciója ezen a szinten érdemes profitot realizálni és később próbálni visszavenni, miután alapvető trendfordulóra nem számítunk. A jövő héten folytatódik az eredménydömping, de több fontos makroadat is napvilágot lát.

Hazai pályán

Egyértelműen felülteljesítő volt a hazai piac. Vélhetően még nem az országgal kapcsolatos bizalom az, amely hirtelen nőni kezdett, hanem a magyar eszközök a tavaly év végi ralli nagy részéből kimaradtak, kevésbé feszítettek még, mint mások, így most sorra kerültek a „vételi pánikban” - írja a Raiffeisen heti részvénypiaci hírlevele. Az OTP a héten erős forgalom mellett törte át a kritikus 5500-as szintet felfelé, így ezzel elvileg a papír újra jól néz ki, erősnek mutatkozott az előző napokban is, és gyakorlatilag nagyjából 6000-ig nyitva is van a tér technikai szempontból.

A probléma azonban az, hogy a további emelkedés csak a kinti piacok támogatásával képzelhető el, így rövid távon erősen kérdéses, hogy valóban tesztelni tudja-e a 6 000-es szinteket, long pozíció tartása ezért a kitörés ellenére kockázatosabb. Lényeges, hogy bármely long pozíció stop-ját 5 500 alá ki kell tenni - vélik a pénzintézet szakemberei. A MOL vissza tudott térni korábbi lokális csúcsának szintjére, érdemben meghaladni azonban nem tudta, és ezeken a szinteken ismét erőteljesen nőtt a forgalom. Rövid távon továbbra is túlvett. A Raiffeisen fenntartja véleményét, hogy a MOL egy egészséges konszolidációs időszak előtt állhat és lényegesen nagyobbak most a lefelé mutató kockázatok, így ajánlásukat fenntartják.

Fontosabb támasz 21 500 környékén van lefelé, minimum ennek az érintését valószínűsíthetjük, de alapvetően ezen szint alá várjuk a papírt. Továbbra is erősen alulteljesítő a Richter, a kritikus 44 000-44 500-as szintek áttörésének a lehetőségét egyelőre levehetjük a napirendről.

Többek között az is nyomás alatt tartja most a papírt, hogy szinte kész tényként lehet már kezelni, hogy a kormányzat százmilliárd forintot kíván elvonni a gyógyszerkasszából. A mikéntjét azonban még nem lehet tudni, a gyógyszertámogatások csökkentése borítékolható, közvetlen elvonásról a cégek esetében még nem volt szó idén, de van rá esély. Bár fundamentális oldalról továbbra sem indokolt, jelentősen nőtt az esélye, hogy a 42 000-es kulcsszint elesik, amennyiben a hazai piac is elkezdi korrekciós fázisát, ezzel jelentősebb teret nyitva lefelé. A szektortárs Egis továbbra is a 20-21 ezres sávban, egyelőre maradhat ebben. 550 körül mozog az MTelekom, de várhatóan megint nem fogja tudni megtartani az e feletti szinteket tartósan és az eheti piaci ralliból sem tudta kivenni a részét, így erre pozíciót felvenni nem ajánlott.

A hét számokban

A BÉT-en a vezető részvények a gyógyszeripari papírok kivételével nyereséggel zárták a hetet. A 104,3 milliárd forintos összforgalomból az OTP részvények adásvétele 58,5 százalékot tett ki, a Mol csaknem 21 százalékkal, a Magyar Telekom több mint 9 százalékkal, a Richter pedig közel 5 százalékkal részesedett.

Az OTP részvények egy hét alatt 7,08 százalékkal drágultak, 5 750 forintra nőtt az árfolyamuk. A Mol 2,28 százalékkal 22 400 forintra erősödött. A Magyar Telekom részvények ára 0,55 százalékkal 549 forintra emelkedett.

A Richter 1,6 százalékkal 42 550 forintra gyengült, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama pedig 1,92 százalékkal 20 695 forintra csökkent.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX alig változott, az 1.960,44 pontos pénteki záró értéke mindössze 2,45 ponttal, 0,13 százalékkal volt magasabb az egy héttel korábbinál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.