Homályban a moratórium
Várhatóan néhány hetet mégis várni kell a bajban lévő hiteladósok problémáinak megoldására. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő egy vasárnap esti televíziós műsorban azt mondta, a nemzetgazdasági tárca néhány héten belül elkészül a devizahitelesek gondjait megoldani hivatott javaslatcsomaggal. Szerinte ugyan szerettek volna korábban előállni végleges megoldással, de az egyeztetések az érdekelt felekkel hosszabb előkészítést igényeltek. A szóvivő hangsúlyozta: a kilakoltatási moratórium április 15-e után is fennmarad, és megtalálják ennek a technikai módját is. Szijjártó Péter a devizaárfolyamok befagyasztásáról szóló híreket kacsának minősítette.
Annyit már a múlt héten is tudni lehetett, olyan program körvonalazódik, amely elfogadható lesz az adósoknak, a bankoknak és az államnak egyaránt, és a Magyar Bankszövetség bevonásával olyan megoldást keresnek, amely nem lehetetleníti el a szociális problémákkal küzdő hiteleseket, „újraéleszti” a jelzálogalapú ingatlanpiacot és valamelyest kisimítja az esetleges árfolyamkilengéseket is. Tegnap viszont olyan sajtóhírek kerültek nyilvánosságra, melyek szerint csak több lépésben kezelnék a problémát, és elképzelhető az is, hogy a moratóriumot is csak fokozatosan oldanák fel.
A bankszövetségnél érdeklődésünkre csak annyit mondtak, a tárgyalások még folynak. Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete főtitkára pedig arról számolt be, javaslataikkal többször is megkeresték a kormányt és bankszövetséget is. Ezek lényege, hogy a bankok és az ügyfelek megállapodhassanak a hitelek alacsonyabb kamat melletti törlesztéséről, a bankok és az állam hozzanak létre egy olyan eszközkezelő társaságot, amely megvenné a hiteleiket nem fizetők lakásait, valamint az, hogy az adósok, a hitelezők és az állam osztozzon az árfolyamváltozásból adódott veszteségen. Javaslataikra Lénárd Mariann tájékoztatása szerint a kormány nem reagált, a bankszövetség pedig visszautasította azokat.
Az LMP szerint a kormánypárti képviselők tegnap világossá tették, fikarcnyit sem érdeklik őket a bajbajutottak problémái. A múlt héten benyújtott határozati javaslatban az LMP azt kérte, a kormány mérje fel a devizahitelesek és a rezsihátralékosok helyzetét, valamint a bérlakáshelyzetet. A javaslatot tegnap tárgyalta volna az egyik parlamenti bizottság, melynek ülésén azonban a kormánypárti képviselők nem jelentek meg.
A párt emlékeztetett arra, a kormány egyik ígérete a tavalyi választásokat követően az volt, hogy megteremti azokat az adósságkezelő intézményeket – elsősorban a Nemzeti Eszközkezelő Társaságot –, amelyek révén elkerülhető, hogy az emberek tömegesen hajléktalanná váljanak. Az LMP szerint azonban eddig nemcsak életképes megoldás nem merült fel, de még a Nemzeti Eszközkezelő Társaság által kezelt eszközök köre sem tisztázott. A párt szerint halaszthatatlanná vált, hogy a kormány teljesítse ígéreteit.
Közben a devizaadósok szempontjából nem alakulnak jól a piaci folyamatok sem. Ugyanis a vártnál előbb lehet az első svájci jegybanki kamatemelés, az pedig a frank további erősödését okozhatja. A svájci jegybank alelnöke szerint az árstabilitás fenntartása érdekében középtávon emelni kell az alapkamatot. „Világos, hogy közép-, illetve hosszú távon nem maradhat fenn az alacsony alapkamat. Az irányadó ráta alacsony szintje ugyanis növeli annak a veszélyét, hogy nem lesz tartható az árstabilitás” – fejezte ki aggodalmát Thomas Jordan a Le Temps című lapnak.
A svájci jegybankárok legközelebb március 17-én döntenek a kamat szintjéről, és elemzői várakozások szerint egyelőre nem nyúlnak az irányadó rátához, miután az infláció továbbra is alacsony, és egy esetleges kamatemelés tovább növelné a frank erejét. Ám a piaci árazások alapján biztosra vehető a szeptemberi kamatemelés, de már egy júniusi szigorítás esélye is megnőtt.
Zaklatásra panaszkodnak az adósok
Egy magát Deviza Hiteleseknek nevező csoport a múlt héten nyílt levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, több kormánypárti és ellenzéki politikusnak, valamint a Magyar Bankszövetségnek, melyben azt kérik, azonnal állítsák le az adósok folyamatos telefonon keresztül történő zaklatását, fenyegetését.A levél szerint ugyanis egy napon belül többször is, változó telefonszámokról telefonálnak az adósoknak. Azt is kérik, azonnal intézkedjenek arról, hogy a zaklató, fenyegető telefonok, felszólító levelek költségeit ne az adósra terheljék.
A levél írói ugyanis tudják, hogy van tartozásuk, és ígérik, amint lehetőség lesz rá, fizetnek. Emellett hangsúlyozzák, semmilyen olyan megoldásra nem kíváncsiak, amely a további eladósodásukhoz vezet.
A levél szerint ugyanis egy napon belül többször is, változó telefonszámokról telefonálnak az adósoknak. Azt is kérik, azonnal intézkedjenek arról, hogy a zaklató, fenyegető telefonok, felszólító levelek költségeit ne az adósra terheljék.
A levél írói ugyanis tudják, hogy van tartozásuk, és ígérik, amint lehetőség lesz rá, fizetnek. Emellett hangsúlyozzák, semmilyen olyan megoldásra nem kíváncsiak, amely a további eladósodásukhoz vezet.-->


