Recseg-ropog az eurózóna, mégis száguld az euró
Az euró kedden 0,1 százalékkal erősödött és 1,4101 dolláros szintet ért el. A Reuters szerint az európai közös valuta az egyik legjobban teljesítő pénznem a dollárhoz képest idén, és január óta 5,4 százalékkal erősödött.
Jean-Claude Trichet hétfőn kijelentette: az infláció az euróövezetben "tartósan" az EKB célkitűzése felett van, ez pedig megerősíti azokat a várakozásokat, melyek szerint az EKB a jövő hónapban kamatot emel. Trichet megjegyzése egyben enyhítette a közös valutára nehezedő nyomást is, amelyet az euróövezetben uralkodó adósságválság táplált, élén a finanszírozási gondokkal küzdő Portugáliával.
A Raiffeisen elemzői szerint a portugál kockázat mintha már nem bántaná az eurót, mivel a befektetők beárazták az európai mentőcsomagot, miközben a fertőzés kockázatának csökkenését mutatják a spanyol kötvényhozamok és CDS-ek.
Technikailag nézve a kulcsszintek: felfelé továbbra is a tavaly novemberi lokális csúcs (1,428) lehet fontos ellenállás; lefelé a korábban fontos ellenállásként szolgáló 1,4-es szint lehet támasz. Az előttünk álló hét eseményei közül a csütörtökön napvilágra kerülő ír banki stresszteszt mellett a márciusi amerikai munkaerőpiaci jelentés (péntek), illetve az eurózóna előzetes inflációs statisztikája (csütörtök) érdemel kiemelt figyelmet. Az EKB jövő csütörtöki kamatdöntése előtt az euró lassú erősödését várják a szakértők.
Masafumi Yamanoto, a Barclays Capital vezető valutastratégája szerint a befektetők figyelme az euróövezetben uralkodó inflációs várakozásokra összpontosul. "Egy áprilisi kamatemelés kész ténynek tekinthető, noha még némi aggodalom érzékelhető az emelést követő helyzettel kapcsolatban. A közelmúltban bekövetkezett olajár-emelkedés szintén növeli a várakozásokat, hogy az olajtermelők elfordulnak a dollártól, amiből szintén az euró profitálna."


