BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlsúlyban a bankbetétek

A hazai háztartások megtakarításain belül még mindig igen magas a lekötött betétek súlya, ám az öngondoskodás szükségességének felismerésével változhat a helyzet. Ebből a szempontból biztató, hogy a lakosság egyre több pénzt helyez el hosszú távú megtakarítási számlákon.

Az öngondoskodás nem pusztán polgári érték, hanem elkerülhetetlen dolog, amelynek erősödését a pénzügyi szolgáltatóknak is elő kell segíteniük – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Közölte: bár a magyar háztartások termékismerete nagyon jó a megtakarítási formákat illetően, a bankbetét még mindig domináns szerepet játszik a palettán, hiszen a friss felmérési adatok szerint a megtakarítók nagyjából fele csak ezt a megoldást preferálja, ami az állományi adatokon is látszik. A megtakarítási ív emellett igen rövid, jellemzően 1–3 éves időszakra terjed ki. Ezzel együtt – mutatott rá Kovács Antal – a magyarok nem állnak rosszul nemzetközi öszszehasonlításban, a megtakarítási hajlandóság alapján Európa középmezőnyébe tartoznak.

A hosszú távú megtakarítások térnyerése ugyanakkor láthatóan elkezdődött: folyamatosan nő a népszerűsége az adóoptimalizáló megtakarítási formáknak, így a tartós befektetési számlának (tbsz), amelynek sikerét mutatja, hogy 2011. március végéig több mint 29 ezer számlán összesen 86 milliárd forintot meghaladó összeget helyeztek el az OTP Banknál. A lakossági ügyfelek kedvelik a nyugdíj-előtakarékossági számlát (nyesz) is, amellyel az elsők között jelent meg a hitelintézet a piacon, a bank ügyfelei 2006 áprilisától 2011. március végéig közel 47 ezer számlán öszszesen több mint 123 milliárd forintot helyeztek el.

A vezérigazgató-helyettes közölte: az OTP Bank várakozásai szerint az adócsökkentés, a gazdasági növekedés beindulása, illetve a növekvő hitelfelvételi kedv eredményeként 2011-ben nagyjából 2,5 százalékkal emelkedhet a lakosság fogyasztása, és a keletkező jövedelmi többlet elősegítheti a megtakarítások bővülését is.

A lakás-takarékpénztáraknak Kovács Antal szerint szintén komoly szerepük lehet az előtakarékosság, az öngondoskodás erősítésében, és az állami támogatás mellett kínált konstrukciók vonzereje tovább nőtt az elmúlt időszakban. Az új pénztárak várható megjelenése kapcsán Kovács Antal úgy vélekedett: az OTP csoport nem fél a versenytől, ráadásul a lakástakarékok piacán még komoly a tere a növekedésnek. „Az új szereplők megjelenése bennünket is inspirál” – jelentette ki.

Egyre fiatalabb ügyfelek

A fiatalok jobbnak ítélik saját anyagi helyzetüket, mint az országét – derül ki a Xallis Consulting idei első negyedéves Ifjúsági Jóléti Index kutatásából. A megkérdezett 14–25 éves fiatalok saját anyagi helyzetüket –12-es, míg az országét –58-as szintűnek látják.

A –100-as érték jelentése rendkívül kedvezőtlen, míg a +100-asé kiváló anyagi helyzetre utalt.

A kutatás alapján ismét megerősítést nyert az a korábban is ismert tény, hogy a hazai fiatalok széles körben és nagymértékben nyitottak a pénzügyi ismeretek befogadására, sőt igénylik is azokat. Emellett egyre korábbra kerül az első számlanyitás időpontja: a 14–25 évesek 82 százaléka már rendelkezik legalább egy bankkapcsolattal.

A –100-as érték jelentése rendkívül kedvezőtlen, míg a +100-asé kiváló anyagi helyzetre utalt.

A kutatás alapján ismét megerősítést nyert az a korábban is ismert tény, hogy a hazai fiatalok széles körben és nagymértékben nyitottak a pénzügyi ismeretek befogadására, sőt igénylik is azokat. Emellett egyre korábbra kerül az első számlanyitás időpontja: a 14–25 évesek 82 százaléka már rendelkezik legalább egy bankkapcsolattal.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.