Pénz- és tőkepiac

Az Európai Bíróság kezében a magánpénztári pénzek sorsa

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán támadta meg a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel kapcsolatos döntést a Magyar Helsinki Bizottság tizenkét munkatársa - közölte a jogvédő szervezet.

"Nemcsak az Alkotmánybíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága is korrigálhatja a pénztártagok diszkriminációját” - írta a szervezet, amely szerdán jelenti be lépését Budapesten, a Nemzetgazdasági Minisztérium József Nádor téri épülete előtt.

A Magyar Helsinki Bizottság indoklásként hozzátette: 2011 decemberétől a magyar állam úgy szedi majd be a magánnyugdíjpénztárakban maradtak járulékalapjának negyedét a társadalombiztosítás javára, hogy munkában töltött szolgálati idejüket nem ismeri el. Ez egyértelműen sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt diszkriminációtilalmat - olvasható a szervezet meghívójában.

Tavaly október 25-én fogadta el a parlament a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényt. A jogszabály megnyitotta a magánnyugdíjpénztár-tagok számára az átlépés lehetőségét az állami nyugdíjrendszerbe, megszüntette a pályakezdők magánnyugdíjpénztárba való belépésének kötelezettségét, valamint az elmúlt években nyugdíjba vonultak esetében megteremtette az állami rendszerbe történő visszalépés utólagos lehetőségét.

Az LMP a törvény megszavazása után bejelentette, hogy az Alkotmánybíróságon támadja meg a döntést, mert az álláspontja szerint alkotmányellenes, és szabad utat engedett a kormánynak arra, hogy rátegye a kezét a magánnyugdíjkasszákban felhalmozott befizetésekre.

Az MSZP november 5-én az Országos Választási Bizottságnál (OVB) ügydöntő népszavazást kezdeményezett a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztéséről. Az OVB nem hitelesítette a kezdeményezést, ezért a döntést az MSZP az Alkotmánybíróságon (Ab) támadta meg.

Selmeczi Gabriella miniszterelnöki megbízott februárban sajtótájékoztatón közölte: a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert. A magánpénztári tagságot összesen 102.458-an választották, tehát az összes tag 3,2 százaléka döntött a maradás mellett.

diszkrimináció Helsinki Bizottság Emberi Jogok Európai Bírósága magánnyugdíjpénztár
Kapcsolódó cikkek