Pénz- és tőkepiac

Adócsalás-gyanú: 245 millió eurót foglaltak le az UniCredittől

Az UniCredit húsz volt vezetője került az olasz igazságszolgáltatás látókörébe abban az adócsalás miatt folyó eljárásban, amelynek keretében a milánói bíróság 245 millió eurónyi eszközt foglalt le a legnagyobb olasz banktól.

A BusinessWeek által ismertetett bírósági dokumentumok szerint a nyomozók azt vizsgálják, az UniCredit csalást követett-e el a brit Barclays által szervezett, Brontos nevű nemzetközi befektetési projektben. A Barclays részéréről három menedzsert, az UniCredittől pedig húsz volt vezetőt vontak eljárás alá, köztük Alessandro Profumót, az olasz bank volt vezérigazgatóját.

Az olasz pénzügyőrök közlése szerint a legnagyobb olasz bank 2007-2008-ban szerezhetett csalással profitot, az UniCredit viszont hivatalos közleménye szerint "nagyon meglepődött" az akción és meggyőződése, hogy mind a cég, mind a volt alkalmazottai ártatlanok.

Az igazságszolgáltatás tudomása szerint a Brontos keretében egy bankbetét kamatait nem létező kötvények osztalékának álcázták, ezek után ugyanis alacsonyabb, 5 százalékos adót kellett fizetni. A Barclays luxemburgi részlege török lírában bocsátott ki kötvényeket, amelyeket azután a londoni fiókon és számos devizaswapon keresztülfuttatott, így végül az UniCredit 20 százalékos kamathoz jutott. Ez ötször magasabb, mint amit 2007-ben a bankközi piacon elérhetett volna.

Az UniCredit 2009-ben is használt ilyen tranzakciókat, amikor az eljárás már folyamatban volt, de az olasz pénzügyőrök szerint akkor megfizette a megfelelő adómértéket.

profumo UniCredit lefoglal adócsalás nyomozás
Kapcsolódó cikkek