BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patai: Ha ez folytatódik, a "baksis Balkánhoz" tartozunk majd

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megviselték a bankokat a kormány legutóbbi lépései, de kitartanak az ország mellett. A végtörlesztéssel kapcsolatban azonban lehet, hogy az EU-ig is elmennek.

„A devizahitelesek végtörlesztésével olyan pontra értünk, ahonnan már nem lehet tovább feszíteni a húrt” – mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) gyűlésén. Felhívták a makrogazdasági következményekre a kormány figyelmét és az Alkotmánybírósághoz fordulnak – helyezte kilátásba. Arról még folyik az egyeztetés, hogy az Európai Uniót is bevonják-e az ügybe – tette hozzá. A referenciakamattal kapcsolatos tárgyalásokon részt fog venni a bankszövetség – tájékoztatott.

A bankár ugyanakkor szokatlanul optimista volt a gazdasági folyamatokkal kapcsolatban, és nem érti, hogy a viszonylag szerény, egy-két százalékos növekedésnek miért nem tudnak az emberek örülni. Azt azonban elismerte, a vállalati hitelezés igen szűk, egyharmaddal esett vissza a válság kezdete óta, de kiemelte, hogy az európai bankházak a válság során is kiálltak Magyarország mellett. Ez hozzájárult a stabilitáshoz Patai szerint, aki örvendetesnek nevezte, hogy az európai bankrendszernek elválaszthatatlan része a magyar, és várakozása szerint ez a jövőben is így marad.

Ugyanakkor azt is kifejtette a vállalkozók előtt a bankár, a bankszektor 12 százalék körüli tőkearányos megtérülése épphogy elég arra, hogy a tőkeköltséget fedezze. Ha viszont csökkenne az országkockázat, akkor lejjebb menne ez a költség. Beszámolt arról is, hogy a bankrendszerben zsugorodóban van a hitel-betét arány, de előrejelzést most nem tud adni erre, mert beláthatatlan a végtörlesztési javaslat hatása.

A devizatartalék szintje jelenleg négy-öt hónapra elegendő, ez megfelelő biztonságot nyújt – mondta el Patai. Ha a monetáris tanács ezt négy hónap alá csökkenti, az akár problémát is okozhat, de a szakember bízik abban, hogy a testület helyesen méri fel a helyzetet. Ezzel arra a lépésre utalt, amelyet a legutóbbi kamatdöntéskor jelentett be Simor András jegybankelnök, miszerint a végtörlesztéshez kapcsolódó devizapiaci spekuláció letörésére a bankok devizaigényét kielégítik az ország nemzetközi tartalékaiból.

Patai elmondta: legutóbb úgy váltak el a kormánytól, hogy lakás- és kkv-hitelezési csomagot ígértek nekik valamilyen állami támogatási szisztémával, ezt azonban Orbán Viktor és Matolcsy György még a végtörlesztési döntés előtt mondta. A gazdaságpolitikában a legfontosabbnak a „húzd meg, ereszd meg” ciklusok megállítását tartja. Ha ez folytatódik, akkor végkép a „baksis Balkánhoz” fogunk tartozni – vélekedett a szakember, ám bízik abban, hogy az erős felhatalmazást kapott kormány képes lesz túllépni a régi gyakorlaton.

Világgazdaság - Benke Dávid-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.