Pénz- és tőkepiac

Áreséssel zárt tavaly az olaj

Három év után esett az utolsó kereskedési napon a nyersolaj árfolyama, miután Kínából kedvezőtlen makroadatok érkeztek – közölte a Bloomberg hírügynökség.

A februári szállítású WTI nyersolaj hordónkénti ára 0,8 százalékkal, 98,83 dollárra csökkent, miután mind az HSBC, mind a Markit Economics adatai szerint mérséklődött a kínai az európai adósságválság miatt visszaeső megrendelések következtében. Ennek ellenére az amerikai piacon meghatározó WTI árfolyama összességében 8,2 százalékkal növekedett 2011-ben, ez elsősorban a líbiai válsággal, illetve az amerikai gazdaságélénkítő lépésekkel magyarázható.

„A negatív kínai adat, valamint az Európa felől érkező
bizonytalanság nyomás alá helyezte 2011 utolsó kereskedési napján a nyersolaj árfolyamát” – értékelte a fejleményeket Tom Bentz, a BNP Paribas Prime Brokerage Inc. New York-i elemzője. A szakértő hozzátette: a forgalom nagyon alacsony, ami nem segíti elő, hogy a piac kimozduljon a jelenlegi állapotából. A rossz adat hatása nem meglepő, hiszen Kína egyre komolyabb szerepet játszik a világ olajfelhasználásban: 2010-ben 9,06 millió hordót fogyasztott naponta, ez a globális piacból 10 százalékos szeletet jelent.

kőolaj olajár WTI olaj hordó elemző
Kapcsolódó cikkek