A lélektani határig erősödött a forint
A forint tovább erődöfött kedden, és elérte a 290-es árfolyamot is a közös európai deviza ellenében. „Az elkövetkező hetekben az euró folytathatja oldalazását, de nagyobb esély a gyengülésre mutatkozik, hiszen a bő likviditás ellenére sem tudott lefelé kitörni sávjából. Ezzel együtt érdemes odafigyelni, mert az árfolyam már negyedszerre teszteli a 200-napos mozgóátlagot, és egy esetleges letörést komolyabb mozgás követhet lefelé” – vélekednek az MKB Bank közgazdászai.
Ma reggelre 6 napos csúcsra ért az EUR/HUF árfolyama, 291 közelében indult a kereskedés. A forint már tegnap erősödésnek indult, köszönhetően Bernanke úr beszédének, Angela Merkel nyilatkozatának és az ÁKK cáfolatának, írta reggeli elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.
A Fed elnöke a korábbiaktól eltérően most mégis QE3-as programot vizionált, a német kancellár szerint nincsen akadálya az európai pénzügyi tűzfal keretösszegének 500 milliárd euróra bővítésének, míg az ÁKK cáfolta azt a hírt, hogy az IMF szerződés előtt szerveznék a devizakötvény tendert – mutatott rá az elemző.


