Megütötték a forintot
A forint reggel esésnek indult, miután romlott a nemzetközi befektetői környezet, valamint továbbra is kérdőjelek övezik az EU-IMF-megállapodás időpontját. A forint 1 százalékot esett, a lengyel zloty 0,65 százalékot veszített értékéből, míg a cseh korona 0,4 százalékos leértékelődést mutat. A román lej árfolyama nem változott hétfő délelőtt.
Az eurót reggel még 288,3-as szinten is jegyezték, vagyis a 200 napos mozgóátlag környékén (288,5) is megfordult a forint, ahonnan azonban nem tudott tovább kapaszkodni. Délelőtt már 292 forinton jegyzik a közös európai devizát.
Újabb fázisba léphet az eljárás
A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.
Szijjártó Péter hétfő reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a magyar kormány úgy látja, hogy a kötelezettségszegési eljárások egy részét már most le lehet majd zárni, ugyanis megállapodásra tud jutni az Európai Bizottsággal.
"Egy-két ügyben pedig könnyen elképzelhető, hogy a bizottság majd egy újabb fázisba lépteti az eljárást, hiszen nem tudunk megegyezni, megállapodni, vagy az érveinket nem fogadják el" - közölte.
Az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított január közepén Magyarország ellen: a jegybank függetlenségét érintő szabályozással, a bírói munka felső korhatárával, illetve az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokkal kapcsolatban.


