BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Buffett: az USA bankjai jobb bőrben vannak

Az amerikai bankok sokkal jobb kondícióknak örvendenek európai társaiknál Warren Buffett amerikai milliárdos szerint. Az üzletember, aki szerint „az amerikai bankoknak a likviditás a fülükön jön ki”, ugyanakkor nem vádolható teljes elfogulatlansággal: az irányítása alatt álló Berkshire Hathaway Inc. több mint 20 milliárd dollárt fektetett az USA nagy hitelintézeteibe.

Buffett az amerikai és az európai bankokat két külön kategóriába sorolja: szerinte az USA pénzügyi szektora ugyanis jó egészségnek örvend, míg az európai szereplőket néhány hónappal ezelőtt újra csak az Európai Központi Bank közbeavatkozása mentette meg a fuldoklástól.
„A most 81 éves Buffett a napokban Nebraskában elmondott beszédével azokat az aggodalmakat igyekszik eloszlatni, amelyek az európai bankok kapcsán merültek fel az amerikai nagy szereplőkkel szemben” – nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Mark Williams, a bostoni egyetem tanára, aki korábban az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-nél dolgozott.

Emlékeztetett rá: a Bank of America és a JPMorgan árfolyama az elmúlt öt év legnagyobb esését produkálta a múlt héten, emellett az Euro Stoxx Banks index hat százalékkal zuhant. „Buffett egyértelműen a saját portfólióját próbálja »felbeszélni«, igaz, az valóban helytálló megállapítás a részéről, hogy az amerikai bankok jobb állapotban vannak az európaiaknál” – vélekedett a szakértő. Arra viszont már a milliárdos sem hívja fel a figyelmet – tette hozzá –, hogy milyen mértékben érinthetné az amerikai bankokat egy esetleges újabb európai krízis.
Buffett cégének egyébként a hét legnagyobb amerikai bankból legalább négyben van érdekeltsége.

A Berkshire például a legnagyobb részvényes a Wells Fargo & Co.-ban több mint 12 milliárd dolláros részesedéssel, de van befektetése az M&T Bank Corp.-ben, és Buffettnak – bevallása szerint – van JPMorgan-részvénye is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.