A piaci szereplők 2011-ben a még rendelkezésre állt tartalékok mozgósításával igyekeztek mérsékelni a veszteségeket. Ezen, részben egyszeri lehetőségek ellenére azonban a jövedelmezőség minden szektorban romlott, a bankrendszer pedig 13 év után szektorszinten is ismét veszteségessé vált. A negatív fejlemények ellenére a hazai bankrendszer – és a pénzügyi rendszer egésze – mind a tőke-, mind a likviditási helyzetét tekintve továbbra is stabil
A változások ugyanakkor az intézményi szerkezet átrendeződésében, elsősorban a fiókteleppé alakulásokban, a piacról történő kilépésekben, illetve a piaci pozíciók változásában is tükröződnek. Mindezek következtében – és az alkalmazkodási törekvések ellenére - a pénzügyi szektor egyre korlátozottabban képes a funkcióját hatékonyan betölteni, és a gazdasági növekedéshez hozzájárulni.
A hitelezési aktivitás mind a bankszektorban, mind a pénzügyi vállalkozások esetében nagymértékben visszaesett 2011-ben, és a szövetkezeti hitelintézetek is csak a végtörlesztés során nyújtott forint kiváltó hitelek révén tudták a hitelállományt növelni. A bankrendszerben a mérlegfőösszeg zsugorodását a mérlegszerkezet átrendeződése kíséri: a vállalati és lakossági hitelezés csökkenése mellett az államháztartással, mindenekelőtt a jegybankkal szembeni követelések folyamatosan nőnek. A hazaihoz hasonló aktivitás szűkülés kizárólag a balti államokban, valamint a korábbi túlzott hitelezés visszafogását kifejezetten ösztönző országokban jellemző. A kelet közép-európai régió országaiban ezzel szemben a hitelezés – és a – változó mértékű erősödése tapasztalható.
Az aktivitás finanszírozása az anyabankok megváltozott üzleti stratégiájának köszönhetően szintén erőteljes átalakuláson megy keresztül. A külföldi, jelentős részben anyabanki források kivonását a belföldi források, elsősorban a betétek növekedése kíséri. A forráskivonás hozzávetőleg egyharmada a végtörlesztés következtében felszabadult finanszírozás visszavonását jelentette. A külföldi források csökkenése az eddigiekben még nem vezetett a hitelezés kényszerű szűkítéséhez, sőt a bankrendszer jelenleg is közel 2000 milliárd forint hitelezési kapacitással rendelkezik.
Bár a tőkeemelés a tulajdonosi elkötelezettség fontos jele, mértéke jellemzően csak a tőkehelyzet rendezésére elegendő, az aktivitás növelésére nem. Ezen túlmenően az anyabanki stratégiák a csoporton belüli tőke- és forrás újraallokálást tartalmaznak, amelyet elsősorban jövedelmezőségi alapon hajtanak végre. Ez egyértelműen hátrányba hozza a magyarországi leányvállalatokat a csoportokon belül.
