BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvalósuló Demján-ötlet

Stratégiai együttműködésről és kölcsönös részvénycseréről állapodott meg tegnap a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Gránit Bank és a Coop Gazdasági Csoport. A megállapodás célja, hogy a Coop csoport partnerei, alkalmazottai és vásárlói igénybe vehessék a Gránit Bank szolgáltatásait.

Stratégiai együttműködésről és kölcsönös részvénycseréről állapodott meg tegnap a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Gránit Bank és a Coop Gazdasági Csoport. A megállapodást a Gránit Bank Zrt. részéről Hegedüs Éva alelnök-vezérigazgató, Siklós Jenő vezérigazgató-helyettes, a Coop Hungary Zrt. részéről Csepeli Lajos, az igazgatóság elnöke, Murányi László elnök-vezérigazgató, a Coop Hitel Zrt. részéről pedig Dr. Rédei István, az igazgatóság elnöke, valamint Kuhár Péter ügyvezető írta alá.

A tegnap kötött megállapodás értelmében a Gránit Bank szolgáltatásai néhány hónapon belül elérhetővé válnak a Coop hálózatában, valamint a Coop alkalmazottai, törzsvásárlói, vevői, beszállítói számára. A Coop csoport háromezer kereskedelmi egységében kínálhatja majd a hitelintézet szolgáltatásait. A cég törzsvásárlói pedig akár többletszolgáltatásokhoz is hozzájuthatnak majd a szerződésnek köszönhetően.

A Gránit Bank és a Coop csoport az együttműködés keretében részvényeket is cserélnek, így egymás tulajdonosaivá is váltak. A Coop csoport részvényesként belépett a Gránit Bankba, a Gránit Bank pedig részvényt jegyez a Coop Hitel Zrt.-ben. A két társaság 100-100 millió forint értékben vált egymás tulajdonosává. Ezzel kapcsolatban Rédei István, a Coop Hitel Zrt. elnöke elmondta, hogy szerették volna bővíteni pénzügyi szolgáltatásaikat, és több bankkal is tárgyaltak, mielőtt a Gránit Bankot választották. A Coop-hálózatnak 600 ezer törzsvásárlója van, 1600 településen vannak jelen, 32 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. Több mint ezer beszállítóval állnak kapcsolatban. A tavalyi árbevételük 510 milliárd forint volt.

Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója a megállapodás kapcsán arról beszélt, hogy a Coop üzleteiben történő megjelenésük komoly üzleti lehetőséget jelent számukra. A Gránit Banknak ugyanis nincsenek fiókjai, szolgáltatásait interneten nyújtja, ám az ügyfelek azonosításához, a szerződésekhez személyes találkozás is szükséges. Az együttműködés céljairól részletes pénzügyi terveket készítettek, ám azokat nem kívánta nyilvánosságra hozni.

Demján Sándor, a Gránit Bank alapító többségi tulajdonosa, az együttműködés ötletének gazdája azt hangsúlyozta, hogy a Coop 1990 és 1995 között hatalmas üzleti lehetőséget hagyott ki. Ha akkor aktívabban együttműködtek volna, ma jóval nagyobb részesedésük lehetne a kereskedelemben. A vállalkozó meggyőződése, hogy a hazai termékek csak akkor lesznek jelentős mennyiségben eladhatóak, ha azok árukban is versenyképesek. Ehhez pedig versenyképes méretben kell azokat megtermelni és beszerezni. Demján Sándor ezért fontosnak tartja az olyan szervezeteket és együttműködéseket, mint amilyeneket a Coop alkalmaz.

Feltörekvő szereplők

A Coop Hitel Zrt.-t, mint a Coop Gazdasági Csoport pénzügyi vállalkozását 2009 májusában azzal a céllal hozták létre, hogy a Coop csoport vállalatainak, munkavállalóinak, beszállítóinak és vásárlóinak pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson. Tevékenysége jelenleg kiterjed a faktoring, a személyi hitelezés és közvetett módon a csoporttagok fejlesztéseit támogató tartós bérlet üzletágakra.

A Gránit Bank jogelődjét, az Általános Vállalkozási Bankot a Magyar Nemzeti Bank 1988-ban alapította, majd 1992-ben eladta a Westdeutsche Landesbanknak. A 18 évig WestLB Hungária néven működő hitelintézetet 2010 elején került a Walllishoz. Az akkor már Milton Bank néven működő társaságot 2010. májusában a Demján Sándor tulajdonában lévő Magyar Tőketár­saság Zrt. vette meg. A hitelintézet fiókhálózat üzemeltetése nélkül működik, és elsősorban hazai kis- és középvállalkozásokat szeretne ügyfélnek megnyerni.

A hitelintézet az elmúlt két év alatt több mint megötszörözte a kezdeti 7 milliárd forintos mérlegfőösszegét, így idén április végén a bank mérlegfőösszege már megközelítette a 40 milliárd forintot. Terveik szerint a hitelintézet 2014-ben válik nyereségessé.

A Gránit Bank jogelődjét, az Általános Vállalkozási Bankot a Magyar Nemzeti Bank 1988-ban alapította, majd 1992-ben eladta a Westdeutsche Landesbanknak. A 18 évig WestLB Hungária néven működő hitelintézetet 2010 elején került a Walllishoz. Az akkor már Milton Bank néven működő társaságot 2010. májusában a Demján Sándor tulajdonában lévő Magyar Tőketár­saság Zrt. vette meg. A hitelintézet fiókhálózat üzemeltetése nélkül működik, és elsősorban hazai kis- és középvállalkozásokat szeretne ügyfélnek megnyerni.

A hitelintézet az elmúlt két év alatt több mint megötszörözte a kezdeti 7 milliárd forintos mérlegfőösszegét, így idén április végén a bank mérlegfőösszege már megközelítette a 40 milliárd forintot. Terveik szerint a hitelintézet 2014-ben válik nyereségessé.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.