Zuhan a forint - Már 306 felett az euró
Devizapiaci kereskedők a pesszimista nemzetközi hangulattal, s azzal magyarázzák a gyengülést, hogy az euró is nyomás alá került a dollárral szemben, a délelőtti 1,2350-es szint után negyed 11-kor 1,2315-ön állt a jegyzés.
A svájci frank árfolyama 254,96 forint volt a délelőtt tíz órás 251 forint után, míg a dollárral szemben is jelentősen gyengült a forint: a dollárt 248,61 forinton jegyezték a jó órával korábbi 244,25 forint után.
Kereskedők hozzáfűzték, hogy a régiós devizák is jelentős gyengülésnek indultak, bár a forint alulteljesítő.
„A forint alapvetően a nemzetközi hangulatnak megfelelően mozog, de az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatos kérdőjelek – az IMF és az EKB jelzése alapján a jegybanktörvény tervezett módosítása a mostani állapot szerint nem elegendő az előfeltételek teljesítésére – jelen pillanatban pótlólagos terhet raknak az árfolyamra” – vélekednek az MKB Bank közgazdászai. Kondrát Zsolt és Hosszú Edmond szerint ezek a régiós társaknál nagyobb gyengülést okoznak.


