Pénz- és tőkepiac

Kamatcsalás - Még nagyobb bajba kerülhet a volt bankvezér

Már a londoni bankközi kamatláb (Libor) manipulálásának ismertté válása előtt aggódott a Barclays brit bank vállalati kultúrájával kapcsolatban a brit bankfelügyeleti hatóság (FSA) - írja a Financial Times Deutschland (FTD) keddi száma.

A banknál februárban tett ellenőrző látogatás és a vezérigazgatóval, Bob Diamonddal folytatott beszélgetések során ugyanis az FSA megállapította, hogy "felülről induló problémák vannak a cégnél" - hangoztatta Andrew Bailey, az FSA osztályvezetője hétfőn, a brit parlament pénzügyi bizottsága előtti meghallgatása során. "Ilyen kritikát egyetlen más bankkal szemben sem gyakoroltam"– hangsúlyozta. A bizottság elnökének kérdésére Bailey megerősítette: így egyetlen bankot sem szabadna vezetni.

Ugyancsak a brit parlamenti bizottság előtti meghallgatása során Jerry del Missier, a Barclays bank volt menedzsere beismerte, hogy manipulálták a Libort és ezt a bank időközben lemondott vezérének utasítására tették. Missier kijelentette: Diamond azt mondta neki, hogy a brit jegybankot és kormányt aggasztják a viszonylag magas kamatköltségek, amelyeket a bank továbbít, és azt akarják, hogy a bank csökkentett kamattal finanszírozzon. Ezzel a vallomással kétségessé vált Bob Diamond korábbi állítása, miszerint soha nem adott utasítást a kamatmanipulációra.

Az FTD emlékeztet arra, hogy a Barclays az első bank, amely elismerte, hogy szándékosan meghamisította az adatokat és ezért 360 millió eurós bírságot fizetett. A bank teljes vezetése - köztük Diamond - lemondásra kényszerült.  Banki szakértők, köztük a londoni Autonomous Research, szerint a Libor manipulálásában résztvevő bankoknak összesen akár 34 milliárd eurónyi költséggel kell számolniuk a leendő bírságok és kártérítések kapcsán.

Az Egyesült Államokban a hatóságok látókörébe került a Bank of America, a Deutsche Bank, a Citi, az UBS, a JP Morgan. Nagy-Britanniában a Barclays mellett a Lloyds, az HSBC és az RBS is bajban lehet, de lehet, hogy fizetnie kell a svájci-japán Mitsubishi-UFJ-nek és a Crédit Suisse-nek is. Eddig csak a brit óriásbank esetében bizonyosodott be, hogy manipulálta a londoni bankközi kamatot azért, hogy kedvezőbb feltételek mellett finanszírozhassa tevékenységét, de a Financial Times Deutschland szerint összesen mintegy húsz pénzintézet ellen folyik jelenleg vizsgálat az ügyben.

Bank kamatmanipuláció Barclays bírság LIBOR költség
Kapcsolódó cikkek