BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól jártak, akik váltottak

Sokára érkezett meg az a támogatott forinthitel, amely érezhető segítséget jelenthet a nehéz helyzetben lévő devizahiteleseknek. A kölcsön 25 százalékának elengedését májusig kellett kérni, igazán jó kiváltó hitel viszont csak néhány hete kapható.

A késedelmes devizahitelesek közül sokan lemaradhattak a lehetőségről, hogy kedvező forinthitelre váltsák a devizakölcsönüket. A hitelintézetek számára ma jár le a határidő arra, hogy a tartozás 25 százalékának elengedése mellett forintra váltsák azoknak a deviza-jelzáloghitelét, akik már tavaly szeptemberben is legalább 90 napos csúszásban voltak a törlesztéssel. Az érintett adósoknak azonban már május közepén jelezniük kellett a bankjuknál, ha erre igényt tartanak.

A jogosultak száma magas lehet, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a deviza-lakáshitelek nagyjából 8 százaléka, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek pedig 15 százaléka volt már több mint háromhavi késedelemben 2011. szeptember végén. A korábbi sajtóhírek szerint az érintett adósok közül nagyjából 85 ezren felelhettek meg a kritériumoknak, de a bankok korábbi nyilatkozatai szerint az érintetteknek csak kis hányaduk élt a lehetőséggel, és jelezte május közepéig a bankjánál, hogy átváltaná a hitelét. Hivatalos adat még nincs az átváltott kölcsönökről, az MNB fogja bekérni azokat a hitelintézetektől, ha megtörténtek az átváltások, és ismerteti majd.

A szerény érdeklődés egyik fontos oka az volt, hogy az igénylés idején az adósok a váltással legfeljebb a devizakockázattól szabadulhattak meg, a törlesztőrészletük érdemben nem csökkent volna. A forint-lakáshitelek átlagos hitel-költségmutatója májusban jóval 12 százalék fölött volt, ez pedig azt jelentette, hogy csak azoknak a havi fizetési terhe csökkent volna az átváltással, akiknek a svájcifrank-alapú kölcsönük legalább 10 százalék körüli THM-mel ketyegett. A jegybanki adatok szerint viszont egy átlagos svájcifrank-alapú lakáshitel kamata akkoriban 6,3 százalék körül alakult.

Aki viszont mindezek ellenére is vállalta a kölcsön forintosítását, most jól járhat. Megjelent ugyanis néhány hete a bankok kínálatában a régóta várt támogatott kölcsön, amelyet nem csak lakásvásárlásra, de a késedelmes hitelek kiváltására is felhasználhatnak az adósok. A kamattámogatás iránti kérelmet az év végéig kell benyújtaniuk, és ha megkapják, egy olyan hitelkonstrukcióhoz juthatnak, amelyikkel az eredeti devizakölcsönhöz képest a csökkentett tartozás és a kedvező kamatozás eredményeként akár 30 százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészletük.

Igaz, egyelőre még csak kevés hitelintézetnél foglalkoznak az új támogatott hitellel, de ahol van, ott a bedőlt devizahitelesek is keresik. „Az első bő három hét tapasztalatai alapján az érdeklődés hétről hétre növekszik a termék iránt, az utolsó héten már több mint 100 érdeklődőről beszélhetünk” – mondta lapunknak Becsei András, az OTP lakossági igazgatóságának vezetője. A hitelintézetnél a támogatott hitelek több mint felét eddig használt lakás vásárlására és korszerűsítésére igényelték, de jelentős részük irányult bedőlt devizahitelek kiváltására. Az OTP mellett a K&H és az FHB kínálja még az új támogatott hitelt, de több más piaci szereplő is tervezi a bevezetését. Az Uni­Credit várhatóan az ősszel indítja el, az Erste is nagy valószínűséggel kínálni fogja az új hitelt, és a Budapest Banknál is vizsgálják a bevezetésének a lehetőségét.

Átlátható árazás

Szintén ma jár le a határideje annak, hogy a jelzáloghitellel rendelkező adósok kezdeményezzék a bankjuknál, váltsa át kölcsönüket egy úgynevezett átlátható árazásúra. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek a szerződése 2013 májusában vagy azután jár le.

A bankok áprilistól már csak olyan jelzáloghitelt kínálhatnak, amelynek kamata három, öt vagy tíz évre előre rögzített, ha ennél gyakrabban szeretné változtatni a kamatot a hitelintézet, akkor azt valamilyen referenciarátához kell kötnie.

Akik kiváltanák a hitelüket az újfajta, transzparens kölcsönre, azoknak az igénybejelentést követően 60 napjuk van arra, hogy a szükséges dokumentumokat benyújtsák a hitelintézetekhez. Ha a feltételek teljesülnek, a bankok kötelesek elfogadni az igényt, és díjat sem számolhatnak fel az eljárásért.

Ha viszont a meglévő kölcsönszerződés szerinti ügyleti kamat változását egyéb jogszabály szabályozza (például kamattámogatott hitelek esetén), az átlátható árazásra történő áttérést nem lehet kérelmezni.

A bankok áprilistól már csak olyan jelzáloghitelt kínálhatnak, amelynek kamata három, öt vagy tíz évre előre rögzített, ha ennél gyakrabban szeretné változtatni a kamatot a hitelintézet, akkor azt valamilyen referenciarátához kell kötnie.

Akik kiváltanák a hitelüket az újfajta, transzparens kölcsönre, azoknak az igénybejelentést követően 60 napjuk van arra, hogy a szükséges dokumentumokat benyújtsák a hitelintézetekhez. Ha a feltételek teljesülnek, a bankok kötelesek elfogadni az igényt, és díjat sem számolhatnak fel az eljárásért.

Ha viszont a meglévő kölcsönszerződés szerinti ügyleti kamat változását egyéb jogszabály szabályozza (például kamattámogatott hitelek esetén), az átlátható árazásra történő áttérést nem lehet kérelmezni.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.