Több pénzt! - Odavágott a Citi a Nasdaqnak a Facebook kibocsátás miatt
A Nasdaq valószínűleg történetének eddigi legnagyobb hibáját követte el, amikor májusban késve indította el a Facebook részvények kereskedését. A portál papírjainak kereskedésébe az első napon számtalan jelentős befektetési cég kapcsolódott be, a technikai hibák miatt a tőzsdéhez beérkező kérések felhalmozódtak, az érintettek pedig jelentős veszteséget szenvedtek el a nap végére.
A The New York Times úgy tudja, hogy a Citigroup 20, az UBS 356, a Knight Capital pedig 35,4 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el a félresikerült kibocsátás miatt. A befektető cégek az elmúlt hetekben erősen kritizálták a tőzsdecéget, de a Citi az eddigieknél is keményebb hangot ütött meg a tőzsdefelügyeletnek írt levelében. Ebben azt írják, hogy a vállalat által az összes érintettnek felajánlott 62 millió dolláros összeg csak a veszteségeik töredékét fedezné, a Nasdaq pedig nem csak technikai gondok miatt hibázott, hanem felelőtlenül és rosszul kezelte a helyzetet. Az amerikai bankcsoport vezetése azzal indokolta az erőteljes hangú levelet, hogy a Nasdaq mindeddig nem tett megfelelő lépéseket a több százmillió dolláros kárt okozó hiba kezelése érdekében.