BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vodafone: tíz negyedév óta először csökkenő bevétel

Gyorsjelentés A vártnál gyengébb számokat tett közzé kedden nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében a világ második legnagyobb mobil távközlési szolgáltatójának számító brit Vodafone. A hazánkban is aktív társaság üzleti éve szeptember 30-án zárult második negyedévében – az akvizíciók hatását kiszűrve – az egy esztendővel korábbinál 1,4 százalékkal alacsonyabb szolgáltatási árbevételt ért el, ami azt jelenti, hogy a cég 10 negyedév óta először volt kénytelen csökkenésről beszámolni ezen a soron. A visszaesés mértéke ráadásul az elemzői várakozásokat is meghaladta, hiszen a Bloomberg szakértői konszenzusa csak 0,7 százalékos hanyatlást valószínűsített.

További rossz hír, hogy társaság eredménye is masszív veszteségbe fordult: a teljes első fél évben majd 2 milliárd fontos hiányt mutattak az adatok, miközben tavaly a március és szeptember közötti hat hónapban még 6,7 milliárdos profitot könyvelhetett el a cég. Az eredmény visszaesésében igen komoly szerepet játszott, hogy a csoport Olaszországban és Spanyolországban is jelentős – összesen 5,9 milliárd fontos – leírásra kényszerült.

A befektetők természetesen nem fogadták túl lelkesen a távközlési cég gyorsjelentését: a Vodafone részvényeinek jegyzése majd 2,5 százalékkal esett tegnap a londoni kereskedésben. A magyarországi érdekeltségről a dokumentumból mindössze annyi derül ki, hogy a Vodafone mobil ügyfeleinek száma az elmúlt negyedévben 16 ezerrel csökkent hazánkban, s ez év szeptember végén 2,61 millióra rúgott.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.