BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi köze az átlagjövedelemnek a halálos balesetekhez?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi statisztikái szerint minden évben 1,2 millió ember hal meg, és 50 millióan sérülnek meg közlekedési baleset következtében.

A mobilitással és a közlekedésbiztonsággal foglalkozó Allianz Kockázati Jelentésben az Allianz Technológiai Központ (AZT) közlekedési szakértői rámutatnak a közúti biztonság hiányosságaira és rávilágítanak arra, hogy még a kis lépések is, mint például a biztonsági öv használata, sok sérülés megelőzéséhez járulhatnak hozzá. A kockázati szakértők ezért szükségesnek tartják a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos jogi- és társadalmi keretrendszer megerősítését világszerte.
 
A közúti baleset csak egyike a számos halálozási oknak világszerte, de a globális egészségügyre gyakorolt hatását alábecsülik. „A növekvő számú halálos kimenetelű közlekedési baleset elleni hatékony küzdelemhez új biztonsági kultúrára van szükség. Minden közlekedési rendszer csak annyira biztonságos, amennyire a rendszerben közlekedők viselkedése biztonságossá teszi” – mondja Christoph Lauterwasser, az Allianz Technológiai Központ vezetője.

A közlekedési szakértők egyértelmű kapcsolatot látnak egyrészről a közlekedésbiztonság, másrészről az adott ország gazdasági körülményei és technikai szabványai között: „Minél alacsonyabb egy országban az egy főre jutó jövedelem, annál nagyobb az esélye egy közúti balesetben történő elhalálozásnak – ezt az aggasztó folyamatot meg kell állítani, mivel a közlekedésbiztonság nem lehet a gazdasági növekedés függvénye” – mondja Christoph Lauterwasser. Magyarországon több mint 1200 közúti halálos baleset történt 2012-ben. Becslések alapján százezer főből körülbelül 12 állampolgár hal meg közúti balesetben.

Sok országban mind a passzív, mind az aktív biztonságot meg kell erősíteni. A passzív biztonság magában foglalja a biztonsági öv használatát, a gyerekülés alkalmazását és a bukósisak viselését. Az aktív közlekedési biztonság növelhető az iskolákban tartott közlekedésbiztonsági oktatással, valamint a vezetői engedélyek kiadására vonatkozó szigorúbb előírások bevezetésével. Az alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés elleni küzdelmet szolgáló jogszabályok szintén meghatározóak, mivel az OECD szerint a halálos közúti balesetek 10-32 százalékáért az alkohol a felelős. A vezetőt segítő technikai rendszerek ugyancsak jelentős mértékben hozzájárulhatnak a balesetek megelőzéséhez, különösen a gazdagabb országokban.

„Egy alapvető kulturális szemléletváltást kell kiprovokálni célzott információk segítségével. Ugyancsak szükséges a megfelelő jogi környezet megteremtése, valamint biztonságosabb közutak építése. Csak így érhetjük el azt a célt, hogy világszerte csökkenjen a közúti balesetek száma” – mondja Lauterwasser.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.