BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A csütörtöki nap lesz a legizgalmasabb Magyarországon

Az előttünk álló héten a csütörtöki nap lehet a legérdesebb, ekkor publikálják a januári inflációs adatot és a tavalyi negyedik negyedéves GDP első becslését is.

Negatív meglepetést okoztak az elmúlt héten publikált decemberre vonatkozó ipari termelési és külkereskedelmi mérleg statisztikák, megerősítve azon várakozásunkat, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében tovább mélyülhetett a recesszió.

Az ipari termelés havi szinten további 2,5 százalékkal esett vissza, éves összehasonlításban így a munkanaphatással igazított index 3,4 százalékos csökkenést mutatott. A külkereskedelmi mérleg 192 millió eurót kitevő többlete pedig jóval a várt alatt maradt. A makrogazdasági mutatók mellett az idén lejáró devizaadósság refinanszírozásának kérdésköre is szóba került az elmúlt héten, miután voltak olyan értesülések, amelyek szerint a hét második felében dolláralapú devizakötvény-kibocsátására kerülhet sor, erről azonban végül is nem volt bejelentés.

Az előttünk álló héten a csütörtöki nap lehet a legérdesebb, ekkor publikálják a januári inflációs adatot és a tavalyi negyedik negyedéves GDP első becslését is. Az éves inflációs mutató vélhetően nagyot esett az idei év első hónapjában, és jóval 4 százalék alatt maradhatott, miután a tavaly januári áfaemelés hatása mostanra „kiesett a bázisból”.

Ami pedig a növekedési adatokat illeti, igen gyenge GDP számokat hozhatott a tavalyi utolsó negyedév. Gyakorlatilag nem volt olyan szektor a gazdaságban, ami nőtt volna, hiszen mind az iparban, mind az építőiparban, mind a kiskereskedelemben negatívak voltak a rövidebb bázisú indexek.

A fentebb már említett vártnál rosszabb külkereskedelmi statisztikák pedig azt vetítik előre, hogy a nettó export GDP-hez való hozzájárulása is alacsonyabb lehetett a megelőző negyedévben látottaknál. A 2012. október-decemberi rossz teljesítményt azonban az idei első negyedévben várhatóan némi pozitív korrekció követi majd. Ez elsősorban az iparnak lesz köszönhető, hiszen a 2013-as év kezdete a növekvő autóipari kibocsátás miatt jobb lehet a tavalyi év végénél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.