BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több lakáshitel?

Kissé élénkülő lakáshitelpiacot vár erre az évre a Fundamenta-Lakáskassza. A társaság szerint a csökkenő hitelkamatok is hozzájárulhatnak az emelkedéshez

Idén 140 milliárd forint körül várható a bankrendszer lakáshitel kihelyezése a Fundamenta elemzése szerint. Az elemzés rámutat: az évtizedes mélypontnak számító 7,7 milliárd forintos februári adatot követő három hónapban már némi növekedés volt megfigyelhető a lakáscélú hitelezésben a legfrissebb statisztikák szerint. Ráadásul az MNB által áprilisra és májusra közölt adata már az előző év azonos időszakához képest is növekedést mutatott.

„A Fundamenta rendelkezésére álló saját folyósítási adatai, illetve a beérkező hitelkérelmek nagyságrendje arra enged következtetni, hogy a következő hónapokban folytatódhat a havi lakáshitel folyósítások volumennövekedése, és jó esély van arra, hogy 2013-ban az összes lakáscélú hitelfolyósítás némileg meghaladja az előző év végtörlesztés nélkül számított mintegy 140 milliárd forintos értékét” – mondta Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az elmúlt években a Fundamenta szerint a háztartások körében jelentős mértékű elhalasztott fogyasztás halmozódhatott fel. Ettől az évtől a jövedelemadó-szabályok kedvező változása, az alacsony infláció, a tovább nem romló, talán enyhén javuló munkapiaci kilátások, az alacsonyabb piaci kamatszint, illetve a rendelkezésre álló egyéb ösztönzők összességében azt eredményezhetik, hogy az említett elhalasztott fogyasztás pótlása fokozatosan megindulhat, és mindez a lakáscélú finanszírozásban is éreztetheti majd a hatását.

A Fundamenta 2013-ban valamivel 47 milliárd forint feletti saját lakáscélú hitelfolyósítással számol, ami az elmúlt év végtörlesztéstől megtisztított adatához képest közel 7 százalékos növekedést jelent. A Fundamenta az első öt hónap adatai alapján, 15,3 milliárd forint lakáshitel kihelyezéssel, 31 százalékos piaci részesedést ért el. A jegybank tavaly augusztusban megkezdett kamatcsökkentési sorozata, illetve az ebből és a támogató nemzetközi tőkepiaci hangulatból táplálkozó állampapír-piaci hozamcsökkenés már az elmúlt közel egy évben is egyértelmű alapot szolgáltatott arra, hogy a Fundamenta piaci kamatozású, úgynevezett áthidaló kölcsöneinek kamatát több alkalommal is csökkentse – közölte a társaság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.