Szárnyalást várnak a tőzsdei guruk
A tőzsdei profik derűlátása egyértelműen érzékelhető - írja a Süddeutsche Zeitung. A Münchenben megjelenő bajor lap szerint a ZEW barométer, amely a konjunktúra alakulását jelzi a következő hat hónapban, idén szeptemberben 7,6 ponttal 49,6 pontra emelkedett. És ez a legmagasabb szint 2010 áprilisa óta a ZEW közlése szerint.
A ZEW barométer nagy befolyással van a DAX tőzsdeindexre, hiszen 260 befektető és elemző körében végzett felmérésen alapul. A német részvényindex a napokban történelmi csúcsra ért.
"A pénzügyi szakértők a németországi konjunktúrát továbbra is felszálló ágban látják" - hangoztatta Clement Fuest, a ZWE elnöke. "Különösen az euróövezet javuló kilátásai gondoskodnak arról, hogy növekszik a szakértők konjunkturális derűlátása, noha a Németországra vonatkozó gazdasági számadatok legutóbb elmaradtak a várakozásoktól."
Már az amerikai befektetők sem számolnak azzal, hogy az euróövezet szétesik. Arra a következtetésre jutnak, hogy az európai részvények még mindig alulértékeltek - írja a bécsi Die Presse.
A Goldman Sachs befektetési bank azzal számol, hogy a következő két évben újabb tőzsdeboom következik be. "A globális részvénypiacok 2015 végéig 43 százalékkal fognak növekedni" - hangoztatta Phillip Holzer, a Goldman Sachs németországi részlegének helyettes vezetője.
Számos amerikai befektető, akik az euróövezeti adósságválság miatt nagy ívben elkerülték a kontinenst, most ismét aktívak Európában. Holzer szerint a németországi parlamenti választások a részvénypiacok további alakulására alárendelt szerepet játszanak. A legtöbb befektető abból indul ki, hogy Angela Merkel német szövetségi kancellár marad, függetlenül attól, hogy mely koalícióban. Ha nem ez történne, meglepetés lenne, ami nincs beárazva.


