BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenés jöhet ma a tőzsdén

Új csúcsok napon belül. A DAX, a Dow Jones és az S&P500 is új csúcsot csinált napon belül, és mindegyik új csúcson is zárt. Vagyis bizonyos szempontból minden rendben van, azon túlmenően, hogy publikációs hibák (ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index) borzolták a kedélyeket. Ennek ellenére a legtöbb befektető vagy spekuláns pesszimista. Még mi is a pesszimizmus átmeneti győzelmére fogadtunk tegnap annak köszönhetően, hogy pl. a DAX a lélektani 10.000 pontos határ közelébe érkezett - írja az Erste elemzése.

Miközben fundamentális oldalról nézve továbbra is pozitívak vagyunk, technikailag számos kérdőjel jelenik meg a piacon, pro és kontra is. Nehéz dönteni a rövidtávú kisebb mozgások tekintetében, ezt mutatja a piaci szereplők viselkedése is. Mindenesetre tegnap a BUX nagy kanócot hagyott, ami negatív jel a folytatás tekintetében. Végignézve a piacokat inkább a kivárás jellemző, miközben a részvények az egyes cégspecifikus híreknek megfelelően tudnak kissé nagyobb mozgást produkálni.

A tegnapi jelentősen alacsonyabb német inflációs adat azt sugallja, hogy a mai napon megjelenő euró zónás infláció is mutathat meglepetést. Az pedig erősítené azt a nézetet, hogy az EKB nemcsak kamatot vág csütörtökön, hanem akár valamiféle mennyiségi lazítást is elindít.

USA
- Eséssel indult a kereskedés a tengerentúli börzéken, az átmeneti rossz hangulat azonban elmúlt, miután kiderült, hogy az ISM szoftverhiba miatt rosszabb adatot közölt. Az S&P500 és a Dow Jones indexeknek sikerült pluszba lendülniük, egyedül a Nasdaq zárt pirosban (Dow 0,16%, Nasdaq -0,13%, S&P500 0,07%).
- A Dow Jones komponensei közül a Caterpillar (1,7%) teljesített a legjobban, a vesztesek táborát az Exxon Mobil (-0,6%) vezette.
- Az ISM tegnap szoftverhiba miatt rossz számot publikált májusra vonatkozóan, a feldolgozóipari index helyes értéke 56 pont, ami 1,1 ponttal magasabb a korábbi értéknél és az 55,5 pontos várakozásokat is meghaladja.
- Tegnap tartotta szokásos éves fejlesztői konferenciáját az Apple, ahol bemutatták az új iOS8 szoftvert. Több érdekesség is elhangzott a konferencián, de nagy horderejű bejelentés nem történt. A részvény árfolyama 0,7%-os süllyedt.
- ISM New York indexet publikálnak délután, illetve a májusi gépjármű értékesítési adatok is megjelennek.

Európa
- Oldalazással telt a tegnapi kereskedés Nyugat-Európában (FTSE100 0,28%, DAX 0,07%, CAC40
- 0,08%).
- Az euró zónából is fontos adatok érkeznek: májusi előzetes inflációt publikálnak, a várakozás 0,6%, illetve áprilisi munkanélküliségi ráta is érkezik, a várakozás 11,8%.

Olaj, arany
- A WTI árfolyama 102,6 dolláron volt ma reggel. Az árfolyam fel és lefelé is mozgott napközben. A befektetők elsősorban a készletek változására koncentrálnak. A becslések 1 millió hordó csökkenésről szólnak. A készletváltozás mellett a líbiai kikötők megnyitása van a figyelem középpontjában. A tegnapi kínai növekedési adat is segített fenntartani az amerikai könnyűolaj árfolyamát.
- Az arany 1.246 dollár körül volt ma reggel. A tegnapi kedvező USA makroadatok tovább gyengítették az arany kurzusát, mivel a befektetők egyre kevésbé kedvelik a nemesfémet.

Devizák
- Pozitív makroadatok láttak napvilágot tegnap a tengerentúlról, aminek hatására erősödött a dollár. Az EUR/USD árfolyama a 200 napos mozgóátlagról lefordulva 1,3635-ös értékről 1,3597-ig zuhant.
- A forint kissé elfáradt a tegnapi kereskedésben, így az EUR/HUF árfolyam ismét a 200 napos mozgóátlag fölé emelkedett, és a devizapár 304,1-es árfolyamon zárta a kereskedést.

Távol-Kelet
- A Nikkei 0,9%-ot, a Hang Seng 0,7%-ot, a Shanghai index pedig 0,3%-ot emelkedett.
- A kínai részvénypiacoknak a tegnapi szünnap miatt csak ma volt lehetősége reagálni a péntek délutáni kormányzati bejelentésekre, így a pozitív hangulatot a mai vártnál gyengébb adat sem tudta elrontani. Ugyanis a HSBC végleges májusi PMI értéke csak 49,4 pont lett, szemben az előzetes 49,7 pontos értékkel.
- Kamatdöntő ülést tartott az ausztrál és az indiai jegybank is, a várakozásoknak megfelelően egyik sem változtatott a monetáris kondíciókon.
- Ausztráliában a kiskereskedelmi forgalom bővülése kissé elmaradt a várttól, a hó/hó alapon becsült 0,3% helyett csak 0,2% volt a növekedés tényleges mértéke.

Határidős piacok
- Vegyes képet mutattak a határidős indexek ma reggel, de a főbb piacok (Dow, S&P, Nasdaq, DAX) a negatív tartományban voltak.

Vállalati hírek
- Ma forog utoljára osztalékszelvénnyel a Richter. A cég 57 forintos részvényenkénti osztalékot fizet.
- A Richter 2014. május 30-án 30.000 darab saját részvényt vásárolt 4.189 forintos átlagáron. A társaság saját részvény állománya a tranzakciót követően 100.447 darab, csoport szinten 205.947 darab.
- A MOL az OTP-vel fennálló értékpapírkölcsönzési-keretszerződés alapján 371.301 darab "A" sorozatú MOL részvényt adott kölcsön az OTP-nek 2014. június 2-án. Ennek megfelelően a MOL tulajdonában jelenleg 2.470.846 darab „A” sorozatú és 578 darab „C” sorozatú MOL részvény van.
- A Kúria ma délelőtt 10-kor dönt az árfolyamrésről a Kásler kontra OTP perben. A Kúria döntése erre az egyedi esetre vonatkozik, de alapul szolgálhat az ősszel várható jogegységi határozathoz. Egy esetleges negatív döntés számításaink szerint 5 milliárd forint veszteséget jelent az OTP-nek.
- Az FHB bejelentette, hogy a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. (MATAK) és a Magyar Posta közötti tranzakció lezárult. Az FHB 25%-ot birtokol a MATAK Zrt-ben, mely cég 35,52%-os tulajdonrésszel rendelkezik a Takarékbankban, így az FHB közvetve 8,88%-os pakettet birtokol a Takarékbankban. Árfolyamhatásra nem számítunk a hír kapcsán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.