A Kúria deviza-hitelszerződésekkel kapcsolatos jogegységi határozata is kiegészül hamarosan. A Polgári Kollégiumot mint jogegységi tanácsot június 16-ára hívták össze. Ezt Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője a devizahiteles pert követő sajtótájékoztatón jelentette be. A döntés azokat a pontokat érinti majd, amelyek a tavaly decemberben hozott jogegységi határozatból kimaradtak. Az egyik ezek közül az árfolyamrés lesz.
Emellett megvizsgálják azt is, tisztességesek voltak-e a szerződések abban a tekintetben, hogy az árfolyamkockázatot egyoldalúan a fogyasztóra hárították. Azt is megnézik, a hitelintézetek esetlegesen tévesen kiadott tájékoztatása miatt tisztességtelenek-e a szerződések. A testület emellett arról is dönt, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások milyen körülmények között felelnek meg az átláthatóság követelményeinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.