Vegyesen mozgott tegnap a forint árfolyama. Az EKB bejelentései és a pozitív külső piaci hangulat miatt inkább az erősödés irányába hajlott a kurzus. A ma reggeli hír, ami szerint a Fitch hitelminősítő még csak az adósságbesorolás kilátásain sem javított azonban kisebb csalódást okozott a befektetők körében. Ma a forintpiac is leginkább az USA-beli átfogó munkapiaci adatokra figyelhet. Az állampapírok másodpiacán ismét csökkentek a referenciahozamok. A tegnapi 12 hónapos DKJ aukción 2,39%-os maximális hozam alakult ki, az ÁKK 70 Mrd forintot bocsátott ki a papírból.
Nemzetközi helyzetkép:
A nemzetközi devizapiacon az EUR/USD hatalmasat mozgott a tegnapi kereskedésben, 1,36-on nyitott az árfolyam, majd Mario Draghi jegybankelnök beszédét követően 1,35-ig erősödött a dollár az euróval szemben. A nap azonban itt még nem ért véget, mert a délutáni órákban hirtelen fordulatot láthattunk, és zárásig hatalmasat rallyzott az euró, a napot 1,365-ön fejezte be a devizapár. Jó hangulat uralta a tengerentúli piacokat, a nap első felében hegymenetbe kapcsoltak a börzék, majd ezt követően már stagnáltak, de így is sikerült pluszban zárniuk a kereskedést. A Dow Jones és az S&P500 is történelmi csúcson fejezték be a napot (Dow 0,59%, Nasdaq 1,04%, S&P500 0,63%). Vegyesen zártak a nyugat-európai börzék, a nap első felében látott meredek emelkedés után zárásra elromlott a hangulat, de így is sikerült több indexnek a pozitív tartományban maradni (FTSE100 -0,08%, DAX 0,21%, CAC40 1,07%). Rossz hangulatban telt a kereskedés az ázsiai börzéken (Nikkei -0,02%, Hang Seng -0,31%, Shanghai -0,83%). Az árupiacon a WTI 102,5 dollár volt ma reggel, az EKB tegnapi döntése a kamatok csökkentéséről nem hatott a nyersanyag piacokon. A piac sokkal inkább a mai amerikai munkanélküliségi számokat figyeli. Az OPEC várhatóan a termelésének csökkentéséről fog dönteni, mivel ez az időszak némileg gyengébb ázsiai kereslettel párosul a finomítók karbantartása miatt. Az arany kismértékben, 1.255 dollárra tudott emelkedni az elmúlt hetek zuhanása után. Vegyes képet mutatnak a határidős piacok ma reggel.
Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:
Az USA-ban a heti friss munkanélküli segélykérelmek adata gyengébb lettek a várakozásoknál. A publikált adat 312 ezer volt, szemben a 310 ezres piaci konszenzussal. A két héttel ezelőtti adathoz képest 8 ezerrel többen kértek segélyt.
Az Európai Központi Bank a tegnapi kamatdöntő ülésén 10 bázisponttal 0,15%-ra vágta az irányadó rátát. Az egynapos betéti rátát -0,1%-ra csökkentette a jegybank, míg az egynapos hitelkamat 0,4%-ra módosult. Draghi jegybankelnök azt is elmondta, hogy nem lesz több kamatvágás, de a kamatok a vártnál tovább maradhatnak a jelenlegi alacsony szinten. Deflációra utaló jeleket nem lát a jegybank. A kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón a vártnál erősebb monetáris lazítást is bejelentett Mario Draghi jegybankelnök. Az EKB két refinanszírozási programot (LTRO) is indít: egyet szeptemberben, egyet pedig októberben. A programok keretösszege 400 milliárd euró lesz. Emellett eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlását is előkészíti az EKB.
A Bank of England is tegnap tartotta kamatdöntő ülését, ahol sem az irányadó ráta nagyságán (0,5%), sem az eszközvásárlási program méretén (375 milliárd font) nem változtattak.
A KSH előzetes adatai alapján a külkereskedelmi mérleg többlete 625,3 millió euró volt áprilisban, ami elmaradt az általunk várt 720 millió eurótól. A vártnál alacsonyabb többlet az import megugrásának volt köszönhető. Az euróban számítot export éves szinten 3,1%-kal, az import 4,2%-kal nőtt.
A Fitch ma reggel stabil kilátások mellett megerősítette Magyarország BB+ besorolását, a korábbi várakozásokkal ellentétben tehát a besorolás kilátásainak pozitívra javítása sem következett be. A hitelminősítő a növekedés fenntarthatóságával kapcsolatos kérdőjelekre hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a befektetési kategóriában az államadósság kb.fele a magyarénak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.