Közben a második negyedéves munkanapokkal módosított GDP 1,2 százalék lett Németországban a várt 1,4 százalékkal szemben. Negyedév/negyedév alapon a várt 0.1 százalékkal szemben 0,2 százalékos volt a csökkenés. Az ok a jó első negyedéves időjárásban és az orosz-ukrán konfliktusban keresendő. (A jó időjárás miatt több beruházást előre hoztak, így az első negyedévben a GDP erőteljesen, 2,5 százalékkal bővült.) A vártnál rosszabb GDP hatására és a tegnapi emelkedést követően, ma reggel gyengélkedik a DAX határidő, ennek ellenére kis emelkedést várunk a mai napra.
A BUX esetében folytatódhat az emelkedés a csökkenő csatorna felső éléig, amely éppen a 20 napos mozgóátlagnál, 17.665 pont környékén megy el. Ez a szint megállíthatja az emelkedést.
Nemzetközi hírek
USA
- Javult a hangulat tegnap a tengerentúli börzéken, már nyitás után elkezdtek felfelé kapaszkodni az indexek és zárásig kitartott a jó hangulat (Dow 0,55%, Nasdaq 1,02%, S&P500 0,69%).
- A kiskereskedelmi forgalom stagnál júliusban az USA-ban az előző hónaphoz képest, pedig az elemzők 0,2%-os bővülésre számítottak. A gyengébb számok az autóeladások visszaesésének és az elektronikai eszközök iránti kereslet gyengélkedésének köszönhetők.
- A Deere&Co harmadik negyedéves eredménye 15%-kal 850 millió dollárra esett vissza, amely részvényenként 2,33 dollárt jelent, ez pedig még így is 13 centtel haladja meg az elemzők várakozását. Az árbevétel 5,1%-kal 9,5 milliárd dollárra esett vissza, ami nagyjából a vártnak megfelelő. A menedzsment azonban csökkentette az idei évre vonatkozó eredményvárakozásokat, a korábbi 3,3 milliárd dollár helyett csak 3,1 milliárd dollár lehet a profit az októberben záruló pénzügyi évben. A cég papírjai 2,3%-ot zuhantak.
- A Cisco Systems a negyedéves gyorsjelentésében bejelentette, hogy 6.000 fős létszámleépítésről döntött, ami a teljes létszám 8%-a. A menedzsment szerint az októberben végződő negyedévben 12,1-12,2 milliárd dolláros lehet az árbevétel, ami összhangban van a 12,1 milliárd dolláros várakozással. A lezárt negyedévben pedig 12,4 milliárd dollár volt az összbevétel, ami 0,2 milliárd dollárral haladja meg a várakozásokat. Az egyszeri tételektől tisztított profit 53 cent helyett 55 cet lett.
- Piacnyitás előtt a Wal-Mart publikálja negyedéves számait.
- Délután a szokásos friss segélykérelmeket publikálják a tengerentúlon.
Európa
- Emelkedésbe kapcsoltak a főbb európai indexek tegnap. A DAX 1,43%-kal, a FTSE 100 0,37%-kal, míg a CAC 40 index 0,78%-kal haladta meg az egy nappal korábbi záró értékét.
- Szerda este az orosz elnöki szóvivő bejelentette, hogy a segélyszállítmány úton van az ukrán határ felé. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága részletes listát szeretne látni az átadott általános lista helyett, ezzel is csökkentve az esetleges kockázatokat.
- A második negyedéves francia GDP csupán 0,1% lett év/év alapon a korábbi 0,7% után. Ez azt jelenti, hogy a 2014-re várt 1,0%-os GDP növekedés biztosan kútba esik. Egyes elemzők szerint 0,5%-nál is kisebb lehet az éves növekedési ütem. Igaz, hogy a háztartások fogyasztása 0,5%-kal nőtt, ugyanakkor a feldolgozóipari termékek kibocsátása 1,0%-kal esett az első negyedéves 0,8%-os mínusz után.
- A második negyedéves német GDP adat a várt 1,4%-os növekedés helyett 1,2% lett. A növekedési ütem csökkenése mögött az import-export tevékenység negatív egyenlege, valamint az építőipari aktivitás jelentősebbnek mondható visszaesése állt.
- A 11 órakor publikálandó eurózónás inflációs és GDP-adatra figyelünk ma.
Olaj, arany
- A WTI 97,1 dollárra süllyedt ma reggel. A készletadatok a várakozásokhoz képest is nagyobb növekedést mutattak: 1,4 millió hordóval nőttek a nyersolaj készletek, míg a benzin és a disztillátumok mértéke némileg csökkent. Líbia újraindította a Ras Lanuf olajterminált, ami szintén negatívan hatott az árakra. A piac kellően ellátott, ami tovább hathat lefelé a kőolaj jegyzésére.
- Az arany 1.312 dolláron állt ma reggel, ami alig jelent változást a tegnapi kereskedéshez képest. A piac az USA növekedési adataira koncentrál, ami lefelé hat, viszont a geopolitikai feszültségek inkább emelik a kurzust.
Devizák
- Továbbra is egy kicsivel a lélektani 314-es szint alatt helyezkedik el az EUR/HUF kurzusa. A több nap óta ostromolt szint áttörésének elmaradása minden bizonnyal a javuló befektetői hangulatnak köszönhető. A mai napon érkező második negyedéves GDP adat fontos momentum lesz a kereszt kereskedésében.
- Az EUR/USD kurzusában átmeneti megingást okozott a vártnál gyengébb amerikai kiskereskedelmi adat, aminek hatására a kurzus az 1,3360-es szintről 1,3410-ig kúszott. A ma reggeli 1,3360-as szintről azonban lefelé veheti a jegyzés az irányt a vártnál gyengébb európai GDP adatoknak hála.
Távol-Kelet
- A Nikkei 0,7%-ot, a Hang Seng 0,2%-ot, a Shanghai index pedig 0,3%-ot emelkedett.
- Oroszország hadgyakorlatba kezdett a Japánhoz közel eső, vitatott hovatartozású Kuril szigetcsoporton. A vitatott területek miatt a két ország hivatalosan nem írt alá békeszerződést. Az orosz hadgyakorlat nyomásgyakorlás lehet, miután Japán is szankciókat léptetett életbe Oroszország ellen, igaz ezek lényegesen enyhébbek, mint amiket az EU alkalmaz. Bár a hadgyakorlat ténye nagy ellenállást váltott ki a politikusokból, a részvénypiacok meg sem érezték, miután a hadgyakorlat kevés számú katonával zajlik és viszonylag megszokottnak tekinthető.
- Újabb részletek jelentek meg a japán nyugdíjalap (GPIF) átalakítását illetően. Ezek szerint erre majd csak az ősz folyamán véget érő felülvizsgálat után lesz lehetőség, és elképzelhető, hogy az átállás csak fokozatosan fog megvalósulni, azonban a mostani hírek alátámasztani látszanak azokat az információkat, hogy a japán részvények arányát tényleg emelni tervezik a portfolióban.
- Dél-Koreában a vártnak megfelelően a korábbi 2,5%-ról 2,25%-ra csökkentették a jegybanki alapkamatot a gazdasági növekedés támogatása érdekében.
- Júliusban az ipari termelés 3,0%-kal esett vissza Japánban a tavalyi év azonos hónapjához képest, miközben a piac 3,0%-os emelkedésre számított.
- A Lenovo nyeresége 23%-kal növekedett a negyedéves eredmények alapján, ezzel felülmúlva a piaci várakozásokat.
Határidős piacok
- Negatív hangulat uralkodik a főbb határidős piacokon ma reggel.
Vállalati hírek
- Holnap reggel teszi közzé II. negyedéves eredményét az OTP, ma délután pedig az FHB fog jelenteni.
Sajtóértesülések szerint a Deutsche Bank megvenné a Banco Popolare 300-400 millió euróra rúgó, eladás alatt levő nem teljesítő hitelállományát. A cégek nem erősítették meg a hírt, viszont a Banco Popolare korábban azt mondta, hogy szeptemberig szeretné eladni a kérdéses állományt. A hírnek nincs jelentős hatása az árfolyamra.
Háromszorozódott a Thyssenkrupp eredménye, és ezzel sikerült felülmúlnia az elemzői várakozásokat. A korrigált EBIT eredmény 398 millió euró lett a negyedévben, ezzel felülmúlva a 363,6 millió eurós várakozást és a tavalyi 136 millió eurós eredményt is. Az eredmény javulásában jelentős szerepet játszott, hogy az eddig EBIT szinten is veszteséges Steel America is pozitív eredményt tudott elérni. A negyedévben (eltolt üzleti év miatt III. negyedév) az árbevétel 8,3%-kal növekedve 10,7 milliárd euró lett. A csoport adózott eredménye 39 millió euró lett a negyedévben, ami jelentős javulás az egy évvel korábbi 395 millió eurós veszteséghez képest. Úgy tűnik, hogy a vállalatnál az elmúlt negyedévekben zajló átalakítási folyamat (létszámcsökkentés, eszközértékesítés, beruházások visszafogása) kezdi meghozni az eredményeket. Év/év alapon a legnagyobb növekedést (9%) az úgynevezett Components Technology érte el, köszönhetően az erősebb autóipari keresletnek, de a teherautó piac továbbra is kihívásokkal teli. A Thyssenkrupp felfelé módosította eredményvárakozásait, és a szeptemberben záruló üzleti évre nulla körüli, vagy enyhe pozitív adózott eredményt vár a vállalat, míg korábban csak javuló, de még veszteséges eredményt várt. Ezzel idén már másodjára javította eredményvárakozását a cég. Ezek alapján jelenleg reális esély mutatkozik arra, hogy három negyedév után ismét pozitív egy részvényre jutó eredményt érjen el a vállalat. A kedvező negyedéves eredmény és a jó kilátások az árfolyam emelkedését vetítik előre a mai kereskedésre, amit a technikai kép is támogat. Ez alapján egy zászló alakzat rajzolódhat ki, amiből akár 1 eurós, vagyis 5%-os emelkedés is következhetne. A piac előtti határidős kereskedésben 2,2%-os emelkedést mutatott a részvényárfolyam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.