BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerű a cafeteriás hiteltörlesztés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bekapcsolódtak a munkaadók a dolgozók hiteltörlesztésébe, az utóbbi hetekben több foglalkoztató is pénzt utalt a bankoknak. Szakmai vélekedés szerint a jelenség már az ősszel tömegessé válhat. A futamidő végénél tartó devizaadósoknak ugyanakkor érdemes elgondolkodniuk azon, kérnek-e hiteltörlesztési támogatást - írja a Magyar Nemzet.

Számos munkáltató szállt be az elmúlt hetekben dolgozóinak hiteltörlesztésébe. Az érintettek azzal az új lehetőséggel élnek, amely módot nyújt rá, hogy a munkaadó – kafetériaként vagy támogatás formájában – adómentesen hozzájárulhasson az alkalmazottak törlesztőrészleteinek kifizetéséhez. – A tavaszt leginkább a felkészüléssel töltötték a vállalkozások, az első folyósítások mostanában indulhattak el – számolt be érdeklődésünkre a tapasztalatokról Fata László.

A hazai juttatások szisztémáját jól ismerő tanácsadó ennek okát abban látja, hogy már egyes bankok is alkalmazkodtak a szabályokhoz, a folyamat így gördülékeny lehet. Úgy vélte: augusztusban, szeptemberben tömegessé válhat a gyakorlat, s az ősszel már munkáltatók sokasága vállalhat részt kafetéria formájában a dolgozók hiteltörlesztéséből. – Az érdeklődés a következő év elején bizonyosan fokozódik majd - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

A lehetőség legfontosabb részleteiről annyi mondható el, hogy a dolgozónak a munkáltató öt év alatt legfeljebb ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen – a fizetésén kívül – azért, hogy az érintett törlessze forint- vagy devizaalapú lakáshitelét. A munkaadó határozhat úgy, hogy a bér mellett, egyszerű támogatásként folyósítja a hiteltörlesztési hozzájárulást, miképpen arra is van mód, hogy a foglalkoztatók a kafetéria-rendszerükbe illesszék a lehetőséget.

A gyakorlatnak ugyanakkor egyes kérdésekre még választ kell adnia. Fata László ennek kapcsán jelezte, a foglalkoztató egyenesen a hitelszámlára vagy a bank egyfajta központi számlájára küldheti el az összeget, miként annak sincs akadálya, hogy a juttatás a munkavállaló hitelintézetnél vezetett saját folyószámláján kössön ki.

Utóbbi esetben azonban külön igazolni kell, hogy az adott évben legalább ekkora összegű törlesztést fizet be az adós. – Ez ügyben elengedhetetlen annak tisztázása, miként számolják majd el a munkáltatótól érkező összegeket – tette hozzá Fata László. Lehetséges, hogy egyszerűen a havi részletet apasztja a foglalkoztató juttatása, de elképzelhető az is, hogy az ilyen utalást előtörlesztésnek tekinti a hitelező - írja a Magyar Nemzet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.