Devizahitelek: az Aegon Magyarország Hitel Zrt. keresetét is elutasították
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ítélethirdetés során a bíró kiemelte: a pénzintézet üzletszabályzata és általános szerződési feltételei ugyan nem feleltek meg a közelmúltban elfogadott jogszabálynak, az egyoldalú szerződésmódosítás kikötései közelítettek a megfelelési ponthoz.
A határozat szóbeli indoklása szerint a vizsgált kezdeti időszakokban nem volt biztosítva a fogyasztónak a felmondhatóság lehetősége, illetve a szerződés sem módosulhatott részére kedvező irányba. A törvényszék szerint továbbá az objektivitás elve sem teljesül, mert a forrásköltség meghatározására az árazási elvekben került sor, amelyek üzleti titkot képeznek, így nem lehet a szerződés része és jogszerűen nem hathat ki a módosításra.
A bíróság a felperes kérelmének helyt adva, eltúlzottnak tartotta a 8,5 millió forintos ügyvédi díjat, ezért azt mérsékelte és bruttó 635 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a pénzintézményt.


