Megállíthatatlanul száguld a Commerzbank
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz elmúlt egy hónap alatt 20 százalékot emelkedett a Commerzbank részvények árfolyama. A német bank gyorsjelentésének augusztus 7-ei megjelenése óta gyakorlatilag minden esemény a részvényárfolyam emelkedését támogatta. Kezdődött azzal, hogy a március és június közötti időszakban sikerült felülteljesítenie az elemzői várakozásokat, majd folytatódott azzal, hogy bejelentették, hogy felgyorsítsák az eszközértékesítési folyamatot, így az eladásra szánt eszközök értékét 2016 végére már nem 75 milliárd euróra, hanem 67 milliárd euróra tervezik lefaragni. Hogy ne csak üres ígéret maradjon néhány nappal később jött az újabb bejelentés, sikerült eladni 9 nagyméretű hajót az említett portfolióból. Múlt csütörtökön még az EKB is a bank kezére játszott. Az európai eszközvásárlási program ugyanis segítheti a banki portfoliók tisztítását, ez pedig éppen a fő feladat a Commerzbanknál.


