Megpihentek a piacok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA BUX index egy hónapja tartó emelkedő trendje továbbra sem került veszélybe, a vételi erő kifulladása csak átmenetinek tűnik, ráadásul még bőven van tér felfelé a 19 500 pontos ellenállásig. A nyugodt kereskedés annak köszönhető, hogy a blue chipekkel kapcsolatban kevés piacmozgató hír látott napvilágot.
A Magyar Telekom kivételt jelent, amelynek kurzusa közel 4 százalékot veszített értékéből, miután a szerda esti elemzői tájékoztatást követően több szakértő is lefelé módosíthatja az osztalékvárakozását. Ennek oka, hogy a nagy érdeklődés miatt valószínűleg a minimum összegnél (105 milliárd forint) jóval magasabbak lesznek a koncessziós díjak. A távközlési cég árfolyama azonban pénteken már korrigálni tudott, és egyelőre az emelkedő trend sem került veszélybe. Amennyiben a héten is folytatódik az emelkedés, akkor az árfolyam ismét célba veheti a 385 forintos lokális maximumot.
Az OTP kurzusa egész héten oldalazott, még Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szavaira sem mozdult el pénteken az árfolyam. A kihelyezett frakcióülésen ismertették a bankok elszámoltatásának menetrendjét, és egyúttal kamatemelési moratóriumot vezet be a kormány. A bejelentések összességében a várakozásoknak megfelelően alakultak, így jelentős árfolyamreakció nem volt, az OTP kurzusa pedig tovább araszolhat felfelé, ha sikerülne kitörnie a mostani oldalazásból. A következő ellenállás 4600 forintnál húzódik.
A nemzetközi börzéken viszonylag üres volt a makrogazdasági naptár, ennek megfelelően az árfolyamok is stagnáltak, illetve a német piacon egy enyhe korrekció is elindult. A 9785 pontos lokális csúcsról egy bő 100 pontos esést hozott a múlt hét a DAX-ban, és a csökkenés akár a 9 540 pontnál található 200 napos mozgóátlagig is folytatódhat.
A tengerentúlon az S&P500 index 2000 pontról a támaszt jelentő 1985 pontig süllyedt, ahonnan ismét elindult felfelé az árfolyam, és hamarosan ismét történelmi csúcsra emelkedhet a kurzus. Az USA-ban leginkább az Apple termékbemutatójára figyeltek a piacok, ahol számos új eszközt mutatott be a társaság. Ezt követően több társaság is emelte a papírokra vonatkozó célárfolyamot, többek között a Goldman Sachs 115 dollárra módosította a várakozását (jelenleg 101 dollár körül mozog a kurzus). A társaság elemzője arra számít, hogy jövőre 200 millió iPhone-t is értékesíthet az Apple.
Sikeres volt a PannErgy győri kútjának fúrása
A PannErgy közzétette a győri projekt fúrásának eredményét, amely alapján a kút kapacitása meghaladja az előzetes terveket. 2300 méteres mélységből 97-98 °C fokos víz tör elő 100-110 literes percenkénti vízhozammal. A bejelentés pozitívan értékelhető, mert a társaság a kitűzött időpontot is tartani tudta illetve a kút vízhozama és hőmérséklete is kedvezően alakult. A bejelentést pozitív árfolyam reakció követte.


