Részlegesen nyert a K&H, az MKB-t elutasították
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságDevizaperek Első fokon elutasította tegnap az MKB magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék – tudósított az MTI. A hitelintézet annak a törvényi vélelemnek a megdöntését kísérelte meg a perben, amely szerint tisztességtelenek és érvénytelenek az általános szerződési feltételeiben, illetve a devizahiteles szerződéseiben az egyoldalú szerződésmódosításokat lehetővé tévő kikötések.
A bíróság a kereset egyes részeit érdemi vizsgálat nélkül utasította el, másutt azzal érvelt, hogy a devizahiteles törvényben rögzített elveknek nem feleltek meg a kikötések. Az MKB lapunk kérdésére válaszolva elmondta: még nem döntöttek arról, fellebbeznek-e az elsőfokú ítélettel szemben. Az MKB kontra magyar állam per abból a szempontból is érdekes, hogy a bank hamarosan a magyar állam tulajdonába kerül, vagyis saját tulajdonosát perli.
A K&H részlegesen nyert tegnap a bíróságon. A nem jogerős ítélet szerint a bank 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek voltak. A TakarékBank keresetét azonban teljes mértékben elutasították, mivel a hitelintézet bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei nem feleltek meg az objektivitás, az érthető megfogalmazás, és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek.


