BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A trendnek megfelelően folytatta a csökkenést az EUR/HUF kurzusa. Az árfolyam 309 alatt jár ma reggel, közel a 200 napos mozgóátlag (308,2). Ezután a 307-es szintet veheti célba a kurzus, de előtte még jöhet egy korrekció - írják az Erste elemzői.

Rövid hazai piaci áttekintés:
A forint folytatja a talpraállást, amihez a hazai kockázatok csökkenése járult hozzá leginkább. Év végéig várhatóan erősebb forint alakulhat ki, ami kulcsfontosságú a GDP arányos államadósság ráta csökkenéséhez. Ez utóbbi híján pedig a túlzott deficit eljárás is újraindulhat Magyarországgal szemben, ami az EU pénzek részleges befagyasztásához is vezethet. Ezért hangsúlyozta Varga Mihály, miniszter, hogy a forint árfolyama számít.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon további erősödést tudott a dollár felmutatni az euróval szemben, az EURUSD kurzusa 1,2610-es szintről az 1,2510-es szintekig ereszkedett, ami elsősorban a kedvező munkapiaci adatoknak köszönhető. A jó hangulat az amerikai piacon is éreztette hatását, a főbb indexek 1%-ot meghaladó növekedést tudtak elkönyvelni (Dow 1,24%, Nasdaq 1,03%, S&P500 1,12%). Európában is kisütött a nap péntekre, emelkedtek a piacok (FTSE 100 index 1,26%, CAC 40 index 0,92%). A Dax zárva tartott, így kimaradt a jóból. Ázsiát sem kerülte el a pozitív hangulat: a Nikkei 1,5%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot emelkedett. Shanghai továbbra is zárva tart. A Világbank a korábbi 7,6%-ról 7,4%-ra vágta az idei kínai GDP növekedési előrejelzését, ami továbbra is a kormányzati 7,5%-os növekedési cél körül alakul. Hongkongban enyhültek a tüntetések, ami pozitívan hatott a részvénypiacokra. A bankok többsége ma már újranyitott és ma már csak 7 pénzintézet tart zárva.

A nemzetközi árupiacon az olaj árfolyama továbbra is esik a múlt heti eladási hullám folytatódásának köszönhetően; a WTI 89,8 dolláron volt ma reggel. A dollár erősödése és a közeledő kamatemelés továbbra is riasztólag hat az arany befektetőkre, az arany árfolyama 1.190 dolláron állt ma reggel. Határozott emelkedést mutatnak a határidős börzék a reggeli kereskedésben.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Üres a mai makro naptár mind hazai mind nemzetközi viszonylatban. Reggel publikálták a német ipari megrendeléseket augusztusra vonatkozóan. Kedvezőtlen adattal szembesült a piac, ugyanis messze a várakozások alatt alakultak a megrendelések. A várt -2,5% helyett -5,7%-os csökkenést könyveltek el. A jelentős esésnek a külföldi megrendelések nagymértékű visszaesése volt az oka (-8,4%).

Az Egyesült Államokban viszont kedvező adat jött ki pénteken. A munkanélküliség 5,7%-ra esett vissza, miközben 6,1%-ot vártak. Ilyen jó adatra utoljára 2008 júliusában volt példa. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak bővülésének száma szintén felülmúlta várakozásokat (215 ezer). 248 ezer fővel dolgoztak többen az iparban és a szolgáltató szektorban augusztushoz képest. A bejelentésre az amerikai dollár két éves csúcsra erősödött az euróval szemben: 1,2530 dollárba került 1 euró a bejelentést követően.

Orbán Viktor, magyar miniszterelnök hosszú távú terveket jelentett be ma reggel. Cél, hogy ötmillió embernek legyen munkája az országban, sokat kell átalakítani az oktatáson. A miniszterelnök a háziorvosok jövedelemnövekedését, illetve a nyugdíjak értékének megőrzését is megígérte. Részletekről nem esett szó.

Heti kitekintő:

Egyesült Államok: A hét közepén a FOMC jegyzőkönyvét publikálják, melyből részletesebb képet kaphatunk a legutóbbi Fed döntésről. Hét vége felé a szokásos új munkahelyi segélyt kérők száma, illetve pénteken az export, import árindex jelenik meg.

Európa: Üres a naptár Európa esetében is. Szerdán német ipari termelési adatokra figyelhet a piac. Csütörtökön pedig a brit jegybanki döntés, illetve Mario Draghi washingtoni beszéde lesz a piac számára érdekes.

Magyarország: Hazánkban kedden az ipari termelési adatokat publikálja a KSH, míg csütörtökön a külkereskedelmi termékforgalomról kaphatunk képet. Hét végére pedig az infláció kerül a figyelem középpontjába. A várt havi árnövekedés ellenére ismét 0% alá csökkenhet a fogyasztói árindex.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.