BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt és féléves mélypontra esett vissza a Brent-kőolaj ára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nyersanyag Eséssel nyitották az amerikai részvénypiacok az évet, miután tegnap öt és fél éves mélypontra süllyedt a Brent típusú kőolaj ára. A nyersanyagért februári szállítással hordónként másfél dollárt meghaladó áresést követően 55 dollárnál is kevesebbet kértek. Ilyen alacsony áron utoljára 2009 májusában kereskedtek a Brenttel – jegyzi meg a Financial Times. A WTI olaj hordónkénti ára 51,40 dolláron érte el mélypontját, innen 51,65 dollárig emelkedett az ár.

Az árakat továbbra is a gyenge kereslethez képest túl erős kínálat hajtja lefelé: az OPEC-országok november végén döntöttek arról, hogy a piaci tendenciák ellenére nem csökkentik napi kibocsátásukat. Irak decemberben napi átlagban 2,940 millió hordó kőolajat exportált, ami 1980 óta a legmagasabb szint. Történelmi csúcsra – napi átlagban 1,443 millió tonnára – nőtt tavaly az orosz olajtermelés is, igaz, az előző évhez képest 0,6 százalékos növekedés nem tükröződött az exportban. A kivitel ugyanis 5,7 százalékkal csökkent 2013-hoz képest.

A kőolaj árának esésében a kínálat mellett közrejátszik az erős dollár is, elsősorban azért, mivel az amerikai valutában jegyzett olaj az importőrök számára így relatíve többe kerül.

Elemzők nem számítanak rövid távon a kőolaj árának növekedésére. Az amerikai Citigroup bank friss prognózisában már csak 63 dolláros hordónkénti átlagárat becsülnek a Brent típusú olaj esetében, míg a WTI-nél 55 dolláros átlagárra számítanak. Korábban 2015-ben a Brent átlagárát 80 dollárra becsülte, a WTI-ét 72 dollárra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.