Harmadával emelkedett a nagyadósok száma
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTARTOZÁSOK Az elmúlt évben összesen 3549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot – közölte tegnap a feketelista.hu. A portál szerint 2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent, a listán szereplő cégek adótartozása pedig meghaladja az 1138 milliárd forintot.
Számos társaság neve évek óta olvasható a szégyenlistán, túlnyomó többségük felszámolás alatt áll, és csak az eljárás bejezése után kerülhet le onnan. A többiek abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon – adóbefizetés, behajtás, fizetési kedvezmény következtében – a százmilliós összeghatár alá csökkent. A hátralék behajtására azonban kevés az esély, mert a teljes – 2295,7 milliárd forint – vállalkozói adóhátralék nagy része – 1994,9 milliárd forint – a nem működő gazdálkodóknál keletkezett.
Figyelemre méltó, hog az ország tíz nagyvárosa közül tavaly kilencben emelkedett a 100 millió forintnál több adóval tartozó vállalkozások száma, a 3549 cég mintegy 60 százalékát pedig Budapesten jegyezték be.


