A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője elmondta: az OTP pénteken több mint egyéves csúcsra ért, amikor nem csak átlépte az ötezer forintos határt, hanem száz ponttal túl is lendült azon. Ebben szerepe volt annak, hogy csütörtökön 6950 forintra emelte az OTP célárát a JP Morgan.
A vezető elemző a Mol gyengélkedését annak tudta be, hogy elemzők szerint az olaj még nem érte el a piaci ár alját. A Richter erősödésében pedig szerepe volt annak, hogy a rubel is erősödött a dollárhoz képest. A Magyar Telekom papírjait pedig továbbra sem keresik.
A Mol 135 forinttal, 1,14 százalékkal 11 705 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 229 forinttal, 4,70 százalékkal 5100 forintra erősödött, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 386 forintra esett, forgalma 455,8 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 59 forinttal, 1,52 százalékkal 3950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1524,20 ponton zárt pénteken, ez 5,12 pontos, 0,34 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.