BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röghöz kötött devizahitelesek

Bár elvileg minden devizahiteles kereshetne magának olcsóbb forinthitelt, mint amit a bankja kínál, az adósok több mint felét a magas hitelfedezeti arány miatt elutasítják. Azok sem reménykedhetnek a hitelkiváltásban, akiknek átstrukturált hitelük van, vagy korábban rendetlenül törlesztettek.

Miközben az átlagos többszörösét kereső, hibátlan adósmúlttal és alacsony hitelfedezeti aránnyal rendelkező egykori devizahitelesek válogathatnak a kedvezőbbnél kedvezőbb hitelkiváltási ajánlatokban, a többség csak álmodozhat arról, hogy olcsóbbra cserélje valamelyik másik banknál a most forintosított lakáshitelét. A jegybank adatai szerint körülbelül 430 ezer deviza alapú jelzáloghitelt forintosítottak az elmúlt hónapokban. Az euróhitelesek és a 2008-ban, vagy ezt követően szerződött svájcifrank-hitelesek pedig a törvényben megszabott maximális kezdeti kamattal fizethetik a hitelt.

A piaci kamatok alacsonyabbak, és az adósok elvileg szabadon és költségek nélkül át is vihetik most a hitelüket egyik bankból a másikba. Aki élni kíván a lehetőséggel, annak a szerződésmódosulást követő 60 napon belül fel kell mondania a szerződését a meglévő hitelezőjénél, ezután 90 napja lesz arra, hogy a hitelt egy másik pénzügyi intézménynél kiváltsa. Ez a lehetőség elvileg minden adós számára nyitva áll, a jogszabályok szerint ugyanis a forintosítással érintett deviza jelzáloghitelekre nem vonatkoznak a hitelfedezeti arányra és a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó korlátozások. A forintosított hitelekre vonatkozó enyhítés ellenére azonban a hitelintézetek nem lazítottak a hitelezési feltételeiken, továbbra is legalább 75 százalékos hitelfedezeti arányt várnak el – mondja Kézdi Zsolt, a Banki Hiteltanácsadók és Hitelkihelyezők Egyesületének (BHKE) elnöke.

Az elszámolás során a devizahitelesek ugyan visszakaptak a bankoktól 744 milliárd forintot, amelyből 563 milliárd a fennálló tőketartozás csökkentésére ment el, az átlagos hitelfedezeti arányok viszont még így is magasak. A jegybank adatai szerint március végén a forintosított deviza lakáshitelek 63, a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek pedig a 47 százalékánál haladta meg a tartozás a fedezet értékének a 80 százalékát. Ez azt jelenti, hogy a devizahitelesek körülbelül 55 százaléka szinte biztos, hogy a meglévő hitelezőjénél ragad.

Az adósmúltra is nagyon kényesek a bankok, csak olyan ügyfelet szeretnének átcsábítani a konkurenciától, aki pontosan fizette korábban a lakáshitelét. Amellett, hogy a KHR-ben (banki feketelista) szereplőket kapásból elutasítják, a hitelkiváltást kérő adósoktól elkérik az elszámolás során kapott adatokat is, amiből kiolvasható, ha a futamidő során valamikor késedelembe esett az adós. A forintosítás előtt a deviza lakáshitelek harmada és a szabad felhasználású jelzáloghitelek fele volt késedelmes, az ilyen adósoknak akkor sincs sok esélyük a bankváltásra, ha az elszámolás során a lejárt tartozásaik eltűntek.

Sok bank nem kér a korábban könnyítést kérő, átstrukturált hitellel rendelkező vagy árfolyamgátas ügyfelekből sem. Az árfolyamgát bevezetése idején még minden bank a konstrukcióba való belépés mellett kampányolt, most viszont van olyan hitelintézet, amelyik a gyűjtőszámla-hiteleseket kerekperec elutasítja. A 172 ezer gyűjtőszámlahitelből az elszámolás után mindössze 25 ezer maradt. Az átstrukturált hitelek száma ennél nagyobb. A forintosított deviza lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek nagyjából nyolcada lehet most átstrukturált hitel. Ennek a kétharmada ugyan késedelmes, de a pontosan fizető ügyfelek is kimaradhatnak a korábban kért fizetéskönnyítés miatt a hitelkiváltásból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.