BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MNB: átlátható és igazságos a bérezés a jegybankban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Átlátható és igazságos a bérezés a jegybankban, az igazgatók jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak, az MNB elnöke és alelnökei pedig az egyik legkevesebbet kereső jegybanki vezetők európai viszonylatban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MNB-ben dolgozók jövedelméről szóló cikkekre és pártreagálásokra válaszolva.

A Demokratikus Koalíció szerdán bejelentette: amennyiben kormányra kerülnek, az állami tulajdonú vagy állami felügyelettel rendelkező cégeknél vissza fogják állítani a bérplafon intézményét. A kétmillió forintos bérplafon intézményét 2010-ben az Orbán-kormány vezette be, de két év múlva, amikor "minden pozíciót fideszes káderek töltöttek be", eltörölték - mondta a párt szóvivője, aki szerint az MNB havi bérköltsége jelenleg több mint havi egymilliárd forint, két és félszer annyi, mint 2010-ben.

Az MNB közölte: valótlan információk jelentek meg az MNB dolgozóinak bérezésével kapcsolatban egyes ellenzéki pártoktól és a hozzájuk kötödő sajtóban. A jegybank igazgatóinak jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak, míg az MNB elnökének, alelnökeinek és a monetáris tanács tagjainak jövedelme a bankszektorban szokásos, hasonló beosztásban adott átlagos jövedelmeknek a negyedét-ötödét teszik ki. Az MNB elnöke és alelnökei az egyik legkevesebbet kereső jegybanki vezetők európai viszonylatban.

Az MNB az elmúlt két évben csökkentette a felsővezetői pozíciók számát, a korábbi igazságtalan bónuszrendszert pedig teljes mértékben megszüntette. Az új bérstruktúrában a mai áron számolva az MNB jelenlegi vezetésének keresete 4 százalékkal marad el a jegybank korábbi vezetésének 2009. évi keresetétől - írja közleményében a jegybank. 

A közlemény kitér arra is, hogy a jegybankelnök havi átlagos keresete 2009-ben meghaladta a 8 millió forintot, az alelnököké pedig az 5,6 millió forintot, ehhez képest a jelenlegi elnöki kereset (havi bruttó 2 377 360 forint) és az alelnöki keresetek (havi bruttó 1 664 150 forint és 1 901 890 forint) ennek a töredékét teszik ki.

"Az MNB visszautasítja a megalapozatlan, pártpolitikai célú nyomásgyakorlást. A jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank a törvényben foglalt feladatai végrehajtása során csak a jogszabályoknak van alárendelve, döntései meghozatalában független a kormánytól, egyúttal független a pénzpiaci lobbiktól és az ellenzéki pártoktól" - közölte a jegybank. Hozzáteszik, az MNB vezetőinek bérezése nyilvános, megtalálható a jegybank honlapján

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.