Pénz- és tőkepiac

Hatszázezer OTP-ügyfél számíthat fontos levélre a bankjától

Az OTP Banknál a forinthitelek elszámolásában 1,2 millió érintett ügylet van, ezekből mintegy 240 ezer az élő forint hitelszerződés - mondta Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese az MTI-nek adott interjúban.

Elindult az elszámolás a forinthitelesekkel és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőkkel, a bankok szeptember 30-ig számolhatnak el érintett ügyfeleikkel. Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az OTP 600 ezer értesítő levelet fog postára adni, valamennyi értesítést forinthiteles szerződés alapján küldik ki.

A jegybank egyik rendeletének módosítása alapján nem kell értesítést küldeni azoknak az ügyfeleknek, akiknek szeptember 30-ig lezárul a hitele, azaz addig maradéktalanul visszafizetik a tartozásukat, és a szerződésük esetében nem volt egyoldalú kamat-, költség-, vagy díjemelés. Ezzel több millió "nullás" levél átvételétől mentesítette a Magyar Nemzeti Bank a forinthiteleseket, és nem utolsósorban a bankokat is. Az élő hitellel rendelkezők közül ugyanakkor azok is kapnak majd elszámoló levelet, akiknek nem emelt a bank törlesztő részletet, vagy nem jár vissza összeg.

Az OTP a törvényben meghatározott határidők alapján végzi az elszámolást, mely jelentős hálózati, call center és IT erőforrásokat köt le - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

Kovács Antal elmondta: a bank számára informatikai szempontból igen jelentős kihívást jelent az elmúlt tíz év eseményeinek szimulációja, míg hálózati és call center szempontból a több százezer érintett ügyfél tájékoztatása jelent kiemelt terhet. A feladatok elvégzéséhez valamennyi említett területen plusz erőforrások bevonására van szükség. "Összességében körülbelül 500 munkatársunk dolgozik az elszámoláson, a fiókhálózatban 350 fő, a központi területeken további 150 banki alkalmazott" - fűzte hozzá.

Kovács Antal emlékeztetett: a deviza alapú hitelek elszámolásának végrehajtásával már tapasztalatot szerzett a bank arra vonatkozóan, hogy mekkora erőforrást köt le az elszámolás mind fejlesztői, mind üzleti oldalon. Tekintve, hogy a forinthitelek elszámolása jóval több hitelszerződést érint, emiatt megerősítette a hitelintézet  a fejlesztői erőforrásokat - elsősorban további informatikusok bevonásával - annak érdekében, hogy a határidőre minden feladat és levél elkészülhessen. Egyúttal több ellenőrzési pontot is beépítettek a folyamatba, hogy amennyiben szükséges, akkor időben be lehessen avatkozni - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Arra a kérdésre, hogy érdeklődnek-e már az érintett ügyfelek, kiemelte: még nem tapasztalható megnövekedett érdeklődés a fiókokban. A bank a törvény által meghatározott határidőn belül, azaz augusztus 1-je és szeptember 30-a között küldi ki az értesítéseket az ügyfeleknek.

Számításaik szerint az OTP-nek 10 milliárd forintot meghaladó összeget kell visszatérítenie a fogyasztóknak a forinthitelek esetében.

Kovács Antal megjegyezte: eredeti várakozásuk szerint az ügyfelek 5-10 százaléka esetében számítottak hitelkiváltásra, a tényadatok viszont azt mutatják, hogy még ennél is lényegesen kevesebben élnek a kedvezményes lehetőséggel. A hozzájuk forduló ügyfelek nagyobb része a kiszámíthatóbb, fix törlesztő részletű hitelkiváltó ajánlatok iránt érdeklődött - mondta az OTP vezérigazgató-helyettese.

OTP Bank elszámolás
Kapcsolódó cikkek