Több ezren kértek csokot az OTP-nél
Több mint 2500 csok (családi otthonteremtési kedvezmény) iránti kérelmet fogadott be az OTP Bank közel 2,5 milliárd forint összegben szeptember 23-ig. A becslések szerint minden második csok-igénylés az OTP-hez érkezett - mondta Kovács Antal, a bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
A folyósítások is megkezdődtek, eddig több mint 800 igénylő már megkapta a támogatást - tette hozzá.
Az év második felére jelentősebb hitelbővüléssel számol az OTP Bank - jelezte a vezérigazgató-helyettes. Mint mondta: az új támogatás bevezetésekor a kormányzat egész évben 4000 kérelemmel számolt, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel a támogatási keretet később megemelték.
Elmondta: a jelzáloghitelek keresletében és folyósításában a növekvő tendencia változatlan, az első fél évben 25 százalékkal nőttek az OTP jelzáloghitel kihelyezései az egy évvel korábbihoz képest. A bank az idei év első felében 39,6 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott, így 26,6 százalékos piaci részesedést ért el - emelte ki a vezérigazgató-helyettes.
A csok használt lakás vásárlására és bővítésére igényelhető július 1-től. A használt lakásra igényelhető kedvezmény megegyezik az új lakásra igénybe vehetővel, a támogatás összege 500 ezer forint és 3,25 millió forint között változhat a gyermekszámtól, a lakás nagyságától és energetikai minősítési osztályától függően - idézte fel Kovács Antal. Megjegyezte, hogy a kormány 10-11 000 csok igényléssel számol, míg a szocpol korábbi formájából (lakásépítési támogatás) 2012 februárjától 2015 közepéig mindössze 2 ezer szerződést kötöttek.
"Már a bevezetés első hónapjában is nagy volt az érdeklődés a konstrukció iránt. Az idén hozzávetőleg 6000 csok igénylésre számítunk, de az igazi fellendülést 2016-ra várjuk" - mondta a vezérigazgató-helyettes.
Az OTP szerint a támogatást igénylők 70 százaléka fog lakáscélú hitelt is igénybe venni. "Amennyiben a támogatás igénybevételén túl lakáshitelt is szeretne az ügyfél, érdemes a hitelt ugyanannál a banknál felvenni, mivel így az elbírálás maximum 30 ezer forintos díját nem kell megfizetni" - emelte ki Kovács Antal.


