BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BUX most elmaradt a régiótól

Részben kedden is az olaj árának alakulása határozta meg a kereskedést a nyugat-európai tőzsdéken, ám ezúttal drágult az olaj, ami jó hatással volt a részvénypiacokra: a december eleje óta tartó zuhanást követően már érett egy technikai korrekció is. A magyar tőzsdezárás idején a vezető európai benchmarkok értéke 2-3 százalékkal emelkedett. Ma pedig már a Fed nyílt piaci bizottságának a döntése, illetve a kétnapos ülést követő sajtótájékoztató tarthatja lázban a befektetőket.

Annak ellenére, hogy a nyugat-európai részvénypiacokon igen jó volt a hangulat kedden, a BUX meglehetősen gyengén teljesített, 6,5 milliárd forintos forgalom mellett csupán 0,3 százalékot emelkedett, alulteljesítve a régióban meghatározó lengyel WIG 20-at és az osztrák ATX-et. A hazai nagypapírok közül az OTP 1,9 százalékot erősödött, a Mol viszont 0,1 százalékot gyengült, míg a Richter 0,6, a Magyar Telekom pedig 1 százalékkal került lejjebb.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a tegnapi ülésén a vártnak megfelelően nem változtatott az irányadó rátáján, az előrevetített egyéb lazító lépések elmaradtak. Az euró-forint kereszt délután 5 óra körül 316 közelében oldalazott, míg a dollárért 289 forintot kértek a bankközi devizapiacon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.