Erre figyel ma a piac
Az Egyesült Államok harmadik negyedéves GDP-jének harmadik becslését közlik. Az elsőre 1,5 százalékos évesített növekedési becslést legutóbb 2,1 százalékra húzták fel – most ezt pontosítják tovább.
Amerikában a használtlakás-értékesítések novemberi volumenét ismertetik, ami októberhez hasonlóan 5,35 millió körül alakulhat. Októberben 3,4 százalékkal kevesebb lakást értékesítettek, mint szeptemberben.
Törökországban kamatdöntő ülést tartanak. A Fed lépése után a jegybank megemelte a dollárban denominált tartalékok betéti rátáját, ami jelzés lehet arra, hogy készek követni az USA-t, és szigorítanak.
Közzéteszi negyedéves gyorsjelentését a Nike. Az elemzők 7,81 milliárd dolláros bevételt várnak, ami közel 6 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest a konszenzus szerint.
A Micron Technology publikálja negyedéves eredményeit. A vállalattól 3,46 milliárd dolláros bevételt és 23 centes egy részvényre jutó eredményt várnak az elemzők, ami nagy esés az előző évihez képest.


