BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes kép Európában

Vegyes képet mutattak tegnap a nyugat-európai részvényindexek. A jelentősebb mutatók közül egyedül a FTSE maradt stabil a nap folyamán, csaknem 0,7 százalékos emelkedésben volt a magyar tőzsde zárásakor. A DAX-ot ugyanakkor egész nap rángatták a befektetők, délután 5 óra körül kismértékben emelkedett a benchmark értéke. A spanyol tőzsde hétfőn nagyot esett a múlt heti választásokra reagálva, kedden azonban korrigálni tudott, fél százalékkal emelkedett az index. A Stoxx szektorindexek is vegyesen alakultak, a nyersanyagkapcsolt cégeket reprezentáló index nyújtotta legjobb teljesítményt, több mint egy százalékkal emelkedett.

Több mint egy százalékkal gyengült a keddi kereskedésben a BUX: 1,2 százalékkal került lejjebb, 5 milliárd forint értékben születtek kötések. A Synergon kereskedését felfüggesztették a cég kérésére. A nagypapírok közül a Mol árfolyama 2,1 százalékot veszített értékéből, az OTP kurzusa 1,2, a Richteré csaknem 1, a Magyar Telekomé pedig 0,5 százalékkal csökkent.

A hazai fizetőeszköz gyengült az euróval szemben, az árfolyam délután 314 egység közelében ingadozott, a dollár-forint jegyzések 286 közelében jártak, míg a svájci frankért 290 forintot kellett adni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.